Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 9. Gergely
Veszprém
14°C
2024. május 9. Gergely
Veszprém
14°C

Kabóca Bábszínház

Különleges versszínházzal készül a Kabóca a hazaszeretet jegyében Kabóca Bábszínház Különleges versszínházzal készül a Kabóca a hazaszeretet jegyében Május 17-én mutatja be a Kabóca Bábszínház az ’édes hazám’ című versszínházi előadását, melynek középpontjában kortárs magyar, közéleti versek állnak, amiben a költők a hazájukhoz való viszonyukat fogalmazzák meg. A veszprémi bábszínház közzétett egy interjút a darab rendezőjével, egyben egyik szereplőjével, Kocsis Pállal, amit az alábbi cikkünkben mi is szemléztünk. 2024. május 4. 12:27 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42 Színház a legkisebbeknek Színház a legkisebbeknek Megtartották a Kabóca Bábszínház legújabb babaszínházi előadásának, a Dödöllének az olvasópróbáját – tájékoztatott a színház. 2024. április 9. 12:32 Eddig csak albérlő volt a bábszínház, most végre otthonra lelt Eddig csak albérlő volt a bábszínház, most végre otthonra lelt Harminckét éve itt báboznak a városban, de igazán méltó helyet csak most sikerült találniuk. Nem csoda, ha ezt különleges módon szerették volna megünnepelni: pénteken a közönséggel együtt, a Várlak Fesztivál indulásával avatta fel a Kabóca Bábszínház új, Deák utcai épületét. 2024. március 23. 15:21 Szokatlan és izgalmas gyerekprogram indul a városban Kabóca Bábszínház Szokatlan és izgalmas gyerekprogram indul a városban A Kabóca Bábszínház fennállásának egyik fontos mérföldkövéhez érkezett decemberben, amikor új helyre költöztek a Deák Ferenc utcába, a vár lábához. Most már igazán otthonosan mozognak az új épületben, amit a közönségükkel együtt szeretnének felavatni márciusban.   2024. március 5. 21:18 Egy boszorkány tündéri cukrászdáról álmodik... de miért kerülik azt az emberek? Kabóca Bábszínház Egy boszorkány tündéri cukrászdáról álmodik... de miért kerülik azt az emberek? Egy boszorkány tündéri cukrászdáról álmodik... de miért kerülik azt az emberek? Amika Éppenitt községben próbál szerencsét az édes sütemények varázslatos világában. Azonban hamarosan kiderül, hogy valami mégsem stimmel... Mi lehet az oka, hogy Amika cukrászdáját senki sem látogatja? A Kabóca Bábszínház legújabb bemutatóját, A boszorkány cukrászdája című tárgyjátékot március 2-től láthatják a nézők. 2024. március 1. 15:11 Száz darab Patrónus bérlet a rászorulóknak, hogy senki ne éhezzen kultúrából Kabóca Bábszínház Száz darab Patrónus bérlet a rászorulóknak, hogy senki ne éhezzen kultúrából A Kabóca Bábszínház jótékonysági felhívása sikeresen lezajlott, veszprémi magánszemélyek és szervezetek segítségével száz kisgyermek kapott bérletet a bábszínházba. 2024. január 7. 0:58 Igazi karácsonyi hangolódást ígér a Kabóca Bábszínház Igazi karácsonyi hangolódást ígér a Kabóca Bábszínház Csütörtök reggel a Kabóca Bábszínház már az új épületében tartott sajtótájékoztatót, vagyis a vár alatt található Deák Ferenc utcai rendezvényközpontban. A társulat bejelentette az előttük álló időszak legfontosabb programjait, előadásait, tudnivalóit. 2023. november 30. 14:51 Markó Róbert: A világ legjobb bábszínházát akarom megcsinálni Veszprémben Markó Róbert: A világ legjobb bábszínházát akarom megcsinálni Veszprémben Szőke Kavinszki András lemondása után a győri Vaskakas Bábszínház korábbi művészeti vezetője vette át a Kabóca Bábszínház vezetését október 15-től. 2023. október 17. 12:40 Lelebeg, majd felemel az idei Kabóciádé Kabóca Bábszínház Lelebeg, majd felemel az idei Kabóciádé Péntek délután kezdődött e a jubileumi 30. Kabóciádé családi fesztivál a Veszprémvölgyben. Az ikonikus veszprémi programsorozat folytatva az elemek sorát, idén a levegőre építkezik programjaival, amelyben a bábszínház mellett a cirkuszművészet is komoly hangsúlyt kap, persze mindezt úgy, hogy leginkább a gyermekek élvezzék.   2023. július 29. 0:02 Kimaxolják a cirkuszt a völgyben a hétvégén Kimaxolják a cirkuszt a völgyben a hétvégén Harmincadik alkalommal rendezi meg a Kabóca Bábszínház a Kabóciádé Családi Fesztivált. Számos játék mellett tizenöt vendégelőadás és két saját produkció is várja az érdeklődőket, köztük egy új bemutató. 2023. július 26. 10:52 Kerek szülinapot ünnepel a Kabóciádé Kerek szülinapot ünnepel a Kabóciádé Július 28-30. között harmincadik alkalommal rendezik meg a Kabóciádé Családi Fesztivált a Veszprémvölgyben. 2023. június 24. 13:52 Szent Margit bátor sorsvállalása a mai ifjúságnak is példaértékű lehet Szent Margit bátor sorsvállalása a mai ifjúságnak is példaértékű lehet Különleges helyszínen, a Szent Margit romoknál tartja legújabb bemutatóját a Kabóca Bábszínház június 6-7-én. 2023. június 2. 15:15 Rendkívül színes programmal készül a Bábművészeti Világtalálkozó Rendkívül színes programmal készül a Bábművészeti Világtalálkozó A Kabóca Bábszínház a 10. Színházi Olimpia keretén belül vesz részt a Bábművészeti Világtalálkozón, mely huszonnégy ország előadásait kínálja az érdeklődőknek, április kilenc és június harminc között. 2023. április 18. 11:43
1 2 3 4
közélet
A harctéri életmentést gyakorolták A NATO tagállamok és partnerországaik közül harminchárom nemzet mintegy 1600 fővel vett részt a gördülékeny többnemzeti katona-egészségügyi feladatvégrehajtás, illetve az egészségügyi területen való interoperabilitás érdekében rendezett Vigorous Warrior gyakorlaton Bakonykútiban. A fiatalok is szívesen adnak borravalót, de már nem készpénzben Továbbra is népszerű a borravaló intézménye Magyarországon, bár a fiatalabbak már jobban meggondolják, mennyivel adjanak többet a szolgáltatásokért - ismerteti felmérése alapján a Hellopay fizetési rendszereket üzemeltető társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. A történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi Ficsor Karolina rendőr alezredes: 'az erőszak csak erőszakot szül' A veszprémi közlekedési kultúráról, a hajléktalan-problémáról és az online csalásokról is beszélgettünk Ficsor Karolina rendőr alezredessel, a Veszprémi Rendőrkapitányság megbízott vezetőjével a Vehír21 podcast adásában. Adatrögzítői képzés zárult a börtönben Harminckét fogvatartott teljesítette a Veszprémi Szakképzési Centrum által szervezett adatrögzítői képzést a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. A tanfolyam zárásaként hétfőn osztották ki a bizonyítványt a vizsgát sikeresen teljesítőknek.  Ezt látta a rendőrségi drón a veszprémi utakon Veszprém vármegye útjain a rendőrök folyamatosan ellenőrzéseket tartanak a szabályszegő sofőrök kiszűrése érdekében. Munkájukat pedig sokszor a levegőből drón is segíti. Most egy videóban megmutatták, hogy hányféle szabálytalanságot sikerült lefülelniük így, amiknek meg is lett az eredménye a járművezetőkkel szemben. Országos sikereket értek el a Deák diákjai A Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola tanulói a közelmúltban kiemelkedően szerepeltek a Bendegúz nyelvészverseny és matematikaverseny országos döntőjében. Hamarosan egy igazi MI-24-es helikopter költözik Veszprém határába Megérkezett a 8-as út mellé, a szentkirályszabadjai repülőtér bekötőútjához az az egykori NDK-s helikopter, ami nemsokára méltó emlékműként őrzi tovább Veszprém katonahagyományait. Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi Matematikával folytatódott kedd reggel 9 órától az írásbeli érettségi. Egy sorrend már most biztos a választások előtt Hétfő délután a veszprémi Helyi Választási Bizottság  kisorsolta, milyen sorrendben szerepeljenek a jelöltek a szavazólapon a június 9-ei önkormányzati választáson. A polgármester- és/vagy képviselő-jelöltekkel együtt összesen 61-en mérettetik meg magukat a választáson.
sport
Tour de Hongrie: Welsford sikere a hajdúszoboszlói nyitányon, Rózsa a legjobb helyen álló magyar Sam Welsford diadalmaskodott a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny szerdai nyitányán, az összetett legjobb magyarja pedig Rózsa Balázs az első szakasz után. Az Almádi éllovasként fogadja a Sümeget A címvédő Úrkútra és az immáron listavezető Balatonalmádira is nehéz feladat vár a Vehir.hu vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában. SVSE: egy hétvége, tizenhét érem Sikeresen kezdte a májusi szereplést a Sportolj Velünk SE: az elmúlt hétvégén Győrben rendezett korosztályos területi liga első fordulójában tizenhét érmet gyűjtöttek a veszprémi fiatalok. A legeredményesebb versenyző Pandur Huba volt, aki triplázni tudott: 100 m síkfutásban, 300 m-en és 100 m gátfutásban is bajnoki címet szerzett. Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés A magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtökön és vasárnap Litvániával játszik a jövő évi világbajnokság selejtezőjében, amely egyben az olimpiai felkészülés "nulladik" állomása. Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben A Győri Audi ETO KC a dán Team Esbjerggel találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók A Veszprémi Szurkolói Egyesület felhívására több százan gyűltek össze kedd este az aréna előtti téren. A végig békés hangulatú eseményen Gyurákovics István vezérszurkoló és Pardi Károly korábbi játékos is kritikát fogalmazott a Telekom Veszprém edzői párosának és dr. Csík Zoltán vezérigazgató munkájával szemben. Tour de Hongrie: világsztárok és 12 magyar a rajtnál, változatos útvonal Peter Sagan és Mark Cavendish révén az országúti kerékpársport elmúlt évtizedét meghatározó két világsztárral, valamint az előzetes rajtlista alapján 12 magyar bringással is találkozhatnak a szurkolók a szerdán kezdődő 45. Tour de Hongrie-n. Tíz másodpercen múlt a bravúr A hatodik helyen zárta a futsal NB I 2023/2024-es kiírását a Veszprém, miután a felsőházi rájátszás utolsó fordulójában 3-2-re alulmaradt a Kecskemét vendégeként. Az alföldiek ezzel megszerezték a második helyet és készülhetnek fennállásuk első bajnoki fináléjára. „Sosem nyerjük meg a BL-t!” Kedvenc férfi kézilabdacsapatuk kudarca mély apátiába sodorta a Telekom Veszprém szurkolóit. Idén titkon Bajnokok Ligája-győzelmet vártak a drukkerek, ehhez képest óriási csalódásként élték meg, hogy a világválogatottal felérő együttes a Final4-ba sem tudott eljutni – sorozatban immár másodszor. Több száz fiatal gyűlt össze a magyar sport napja alkalmából Szombaton a magyar sport napja kapcsán szervezte meg a VESC - Veszprémi Egyetemi Sport Club a Mozogjunk együtt! programot, amelyen több száz gyermek vett részt, hogy új sportágakat ismerjen meg.  

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.