A sereghajtó, már biztos kieső Fejér-B.Á.L. Veszprém a bennmaradásért harcoló, újonc PLER-hez látogatott szombaton a férfi kézilabda NB I-ben. A bakonyiak a szebb búcsú mellett azért is küzdöttek, hogy feledtessék a novemberi „odavágó” eredményét, amikor is hazai pályán tizenegy góllal alulmaradtak a fővárosiakkal szemben.
A találkozó elején rendre a hazaiak vezettek egy-két góllal, de a Veszprém nem hagyta leszakítani magát. A 8. perc elején Grünfelder kettős emberelőnyben 6-5-re alakította az állást. A folytatásban sem változott a meccs képe, a PLER góljaira mindig volt válasza a bakonyiaknak (12. perc: 10-9).
Ekkor Andjelics vezetésével 3-0-s sorozatot produkált az ellenfél, azonnal időt is kért Danyi Gábor. Nurelden törte meg a négyperces vendég gólcsendet, amire Bak válaszolt (18. perc: 14-10).
Szrnka után Fazekas Máté is beköszönt. Úgy tűnt, hogy a játékrész hajrájára közelebb lopódzhatnak a mieink, de nem így lett. Markez főszereplésével villámgyorsan ötre növelte a különbséget a házigazda gyengén védekező riválisával szemben (25. perc: 17-12). Tarabochia próbált lendíteni együttese szekerén, kétszer is betalált a bosnyák légiós, de a hazaiak így is könnyedén növelték előnyüket (félidei állás: 21-15).
A fordulás után még nagyobb elánnal vetette bele magát a küzdelembe a budapesti alakulat, amely 5-1-gyel rajtolt (35. perc: 25-16).
A Fejér-B.Á.L. aztán ahogyan az idény során ezt már többször megtette, ezúttal is bizonyította, hogy van tartása. Kristóf egymás után háromszor is megzörgette a hálót, amire Markeznek még volt válasza, amikor is négyet dobott válasz nélkül a Danyi-csapat (42. perc: 26-23).
Sunajko vetett véget alakulata újabb négyperces gólnélküli időszakának, de a PLER továbbra sem találta az addig kiválóan működő támadójátékát. Hári után Vetési kétszer is eredményes volt, a meccs háromnegyedéhez érve sikerült feljönni egyetlen gólra (27-26).
Sajnos azonban több már nem volt a meccsben a mieink számára, ezúttal a nagymúltú házigazda dobott sorozatban négyet. Ekkor pedig már sem ideje, sem ereje nem maradt reagálni a mieinknek. A végére ismét kinyílt az olló, a 35-28-as végeredményt Andjelics állította be az 57. minutumban.
Férfi kézilabda NB I, 24. forduló:
PLER-Budapest–Fejér-B.Á.L. Veszprém 35-28 (21-15)
Budapest, vezette: Sándor, Szabó
PLER-Budapest: Borsos, Kránitz, (kapusok), Fekete Á., Várszegi 4, Groff, Tóth Á. 3, Sunajko 2, Simotics 5, Andjelics 7, Bak 3, Alan, Vízler 1, Holdosi 2, Zalai 1, Markez 7 (1), Farkas. Vezetőedző: Tamás Ádám
Veszprém: Balogh T., Mojszilov, Gödör (kapusok), Nurelden 2, Grünfelder 4, Hári 5 (1), Preszter 1, Farkas M., Tarabochia 3, Kristóf 5, Fazekas M. 1, Szuharev 1, Szrnka 1, Vetési 2, Draskovics 3. Vezetőedző: Danyi Gábor
Kiállítások: 12, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 1/1