Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Néggyel is vezetett, de néggyel kikapott a NEKA-tól a Fejér B.Á.L. Veszprém

2024. február 10. 20:47
Tovább sodródik a kiesés felé a Fejér B.Á.L. Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely a NEKA elleni szombat bajnoki jelentős részében jól játszott, a hajára azonban „elfogyott”, így újabb vereséget szenvedett az NB I-ben.

Újabb kiemelt fontosságú ütközet várt a bennmaradásért küzdő Fejér B.Á.L. Veszprémre a férfi kézilabda élvonalban. A sereghajtó bakonyiak a bajnokságot jól kezdő, ám a legutóbbi négy fordulóban pontot sem szerző, így a tizedik helyen álló NEKA-hoz látogattak szombat este.

Felváltva estek a találatok a meccs elején: Szücs sikeres lövésére Kristóf, Kovácséra pedig Tarabochia válaszolt. Ekkor viszont alaposan megtorpantak a felek. Mindkét gárda sokat hibázott, de a két kapus, Deményi és Gödör is tett azért, hogy hat percig ne láthasson gólt a balatonboglári sportcsarnok közönsége. Sztraka hetesből törte meg a gólcsendet, a túloldalon pedig Hári volt eredményes ugyancsak büntetőből (11. perc: 3-3).

A folytatásban aztán felpörögtek az események. Szuharev pattintott dobásával még a mieink vezettek, ám Kristóf kiskiállítását is kihasználva hármat vágtak zsinórban a tópartiak (15. perc: 6-4).

Nagyon kellett Szrnka gólja, de válaszul Dely és Karai is betalált, csapata háromgólos hátrányában időt is kért Danyi Gábor (8-5). Jót tett a „fejmosás” a vendégeknek, akiknél kiválóan szállt be Draskovics és Grünfelder is. Kettejük főszereplésével sorozatban négyet lőttek és fordítottak a mieink (25. perc: 10-11).

Sótonyi Lászlói is magához hívta az övéit, de ez sem segített. A remekül védő Gödör eszén Sztraka hetesből sem tudott túljárni. Hári viszont két büntetőt is értékesített a pihenő előtt, csapata így kétgólos fórral mehetett szusszani (12-14).

Hét a hat elleni játékkal is próbálkozott a második felvonás elején a Danyi-csapat, amely Szrnak és Tarabochia villanása után már néggyel is vezetett. Igaz, csak másodpercekig, mert Karai üres kapus góljával közelebb férkőzött a NEKA. Meg is tört a veszprémiek lendülete, a 35. percben egyetlen gólra zárkózott a rivális (15-16).

Egyenlíteni viszont nem tudtak az akadémisták, sőt, az ellenállhatatlanul kézilabdázó Draskovics vezetésével ismét nekünk sikerült ellépni (40. perc: 17-20). Sótonyi mester ismét időt kért, Dely lőtt a hálóba, majd Sztraka szerzett újabb üres kapus gólt. Szrnka gólja után Tóth hetesből és akcióból is betalált, a meccs háromnegyedéhez közeledve egálról folytatták az alakulatok (21-21).

Hári ekkor még visszakaparintotta a vezetést, sajnos azonban „elfogyni” látszottak a bakonyiak. A második félidőre beállt Mikler Krisztián remekül védett, és sokat lendített együttese játékán az előző idényben még az Éles-Veszprémet erősítő Ludmán is. 5-0-s szériájának köszönhetően a Balaton-partiak fordulhattak számottevő előnnyel a hajrára (52. perc: 26-22).

Tovább küzdöttek, hajtottak a veszprémiek, bő három perccel a vége előtt vissza is jöttek mínusz kettőre (28-26). Ennél több azonban már nem volt benne. Hári negyedik hetesét védte Deményi, elöl pedig Dely parádézott. A vége 31-27 lett, sajnos egyre kilátástalanabb a Fejér-B.Á.L. helyzete.

Férfi kézilabda NB I, 15. forduló:
NEKA–Fejér-B.Á.L. Veszprém 31-27 (12-14)
Balatonboglár, vezette: Bíró, Kiss
NEKA: Deményi – Szücs B. 1, Gál, Tárnoki, Dely 4, Molnár R. 2, Sztraka 6 (2)
Csere: Mikler K. (kapus), Kovács T. 2, Karai 5, Tóth L. 6 (1), Ludmán 4, Krakovszki Zs., Nagy Á. 1
Vezetőedző: Sótonyi László
Veszprém: Gödör – Hornyák B., Szuharev 1, Kristóf 2, Szrnka 5, Tarabochia 5, Nurelden
Csere: Balogh (kapus), Hári 4 (3), Vetési, Draskovics 7, Grünfelder 2, Preszter 1, Bugyáki
Vezetőedző: Danyi Gábor
Kiállítások: 2, ill. 10 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 4/3

zatkalikdavid
zatkalikdavid
zatkalikdavid
Zatkalik Dávid
Baumann Béla
Baumann Béla
Baumann Béla
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. Szigetszentmiklósi KSK 30 26 1 3 845 703 142 53
2. Budai Farkasok-Rév 30 24 1 5 858 728 130 49
3. DEAC 30 20 3 7 862 785 77 43
4. Széchenyi University HT Veszprém 30 16 4 10 810 802 8 36
5. PV-CENTRAL Békési FKC 30 16 3 11 824 794 30 35
6. Veszprém Handball Academy U21 30 14 4 12 816 777 39 32
7. Ceglédi KK 30 15 2 13 889 852 37 32
8. DVTK 30 15 1 14 823 850 -27 31
9. Vecsési KKFT 30 14 1 15 774 795 -21 29
10. OTP Bank - Pick Szeged U21 30 13 1 16 895 908 -13 27
11. Mezőkövesdi KC 30 12 3 15 811 825 -14 27
12. Százhalombattai KE 30 11 4 15 863 872 -9 26
13. KK Ajka KFT 30 12 2 16 828 853 -25 26
14. Rákosmente 30 8 2 20 801 876 -75 18
15. Balatonfüred KA U21 30 4 1 25 749 867 -118 9
16. Csömör KSK 30 3 1 26 819 980 -161 7
Utolsó módosítás: 2025. május 30. 15:00
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2025. február 1. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. február 8. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
27-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Balatonfüred KA U21
Időpont
2025. február 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Csömör KSK
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. február 23. 18:00
Helyszín
Csömör, Sportcsarnok
Eredmény
27-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2025. március 1. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
KK Ajka KFT
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. március 8. 16:00
Helyszín
Ajka, Városi Sportcentrum
Eredmény
23-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2025. március 22. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
20-18
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
DVTK
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Miskolc, Városi Sportcsarnok
Eredmény
27-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2025. április 5. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. április 11. 18:30
Helyszín
Vecsés, Halmy József Kézilabdacsarnok
Eredmény
25-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
PV-CENTRAL Békési FKC
Időpont
2025. április 17. 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. április 27. 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
19-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. május 3. 16:00
Helyszín
Szeged, Pick Akadémiai Csarnok
Eredmény
25-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. május 17. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Rákosmente
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont
Eredmény
32-33
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.