A program folytatásaként Arnaldo Dante Marianacci Levelek Ulcisiából című könyvének bemutatójára került sor. A kötetet dr. Szénási Ferenc műfordító, egyetemi docens, Lukácsi Margit műfordító és Mezey Katalin költő mutatta be.
A délután folyamán Mily szörnyen erős az élet címmel fotókiállítás nyílt Salvatore Quasimodo életéről a Kerek Templom Galériában. A tárlatot Salvatore Ettorre, az Olasz Kultúrintézet igazgatója, Alessandro Quasimodo, a költő fia nyitotta meg.
Este egy kerekasztal-beszélgetés és könyvbemutató keretein belül emlékeztek Szicíliától a nagyvilágig címmel a negyven éve elhunyt Salvatore Quasimodóra.
Szombaton már délelőtt megkezdődnek a kulturális programok. Lazio tartomány keramikus művészeinek kiállításának a Kisfaludy Galéria adott otthont. A tárlatott Francesco de Angelis tanácsos nyitotta meg.
Sokakat érdekelt a Költészet és ifjúság főcímű, Hogyan szerettessük – vagy utáltassuk… – meg a költészetet a fiatalokkal? alcímű fórumot, melyet V. Kulcsár Ildikó író-újságíró vezetett. Vendége volt Tomaso Kemény költő, Hámoriné Duna Katalin középiskolai tanár, valamint Győri Varga László tanár, Quasimodo okleveles költő. A fórumon több helybéli középiskolás is kifejtette véleményét az irodalomoktatás szerepéről, helyzetéről.
A hagyományos megemlékezésre és koszorúzásra Quasimodo emlékfájánál, a Tagore sétányon került sor, ahol az ünnepi beszédet Salvatore Ettorre, az Olasz Kultúrintézet igazgatója mondta. Ebben a hagyományok éltetéséről, a két nép kulturális kapcsolatainak szorosabbá válásáról beszélt.
A díjátadó ünnepségnek és gálaműsornak a felújított Anna Grand Hotel díszterme adott otthont. Beszédet mondott Paolo Guido Spinelli, az Olasz Köztársaság nagykövete, aki kiemelte, hogy a Quasimodóról elnevezett balatonfüredi díj az egyetlen irodalmi díj Olaszországon kívül.
A költőverseny különdíját idén Barna T. Attila Lehajtott fejjel ült tovább, Nagy Gáspár emlékére című verséért kapta. Tíz költő oklevelet vehetett át, Cselényi Béla pedig Szpamellák című verséért az Irka Egyesület különdíját kapta.
Az immáron hagyományos Bertha Bulcsu-díjat – irodalmi publicisztika kategóriában – Báger Gusztáv, Gulyás Péter Pál, Kapecz Zsuzsa, Nagy Gábor, Praznovszky Mihály, valamint Szikora József kapta meg.
A díjnyertes verseket a gálaesten Alessandro Quasimodo színművész, a Nobel-díjas költő fia mondta el olasz nyelven, magyarul Lukács Sándor tolmácsolta.
A gálaesten a tavalyi verseny
díjnyertes versei alapján készült filmeket is megnézhették a jelenlévők.
Bóka István ajándékot adott át a búcsúzó nagykövetnek, Paolo Guido Spinellinek,
aki öt éven át nagy barátja volt Balatonfürednek, a rendezvénynek, de politikusként
utoljára vett részt a költőverseny díjkiosztóján.
Az estet Érdi Tamás zongoraművész átütő erejű koncertje zárta.
A 16. Salvatore Quasimodo költői verseny győztes verse:
TÓTH KRISZTINA:
A világ minden országa
Forgott a nyárfavatta, nem volt kitáblázva az égető,
aztán feltűnt a műút végén a csavart kéményű pléhtető,
és tudtam, hogy az az, valaki mobilozott az udvaron,
a kapu tárva-nyitva állt, köszöntem, gondoltam, úgy hagyom,
megállított egy férfi, kérdeztem, hogy jutok az irodába,
szóval maga jött egyre, akkor a maga nagymamája,
éppen időben, mondta, már be van kezelve a néni,
nem mertem rákérdezni, hogy ezt pontosan hogy is érti,
de még igazolnom kellett, hogy a magyar állam polgára,
s az elhunyt ily módon jogosult a hamvasztásra.
A papírokat az asztalra tettem, egy nő meg a gépen
babrált: az útlevél a fűzésnél, pont középen
kinyílt a levegőtlen szobában, mint egy ablak,
pecséttel tanúsítva, hogy birtokosa
a világ minden országába utazhat.
A világ minden országának csarnokában
egy szürke, zúgó monitor előtt álltam,
és figyeltem a nagyanyám útra felöltött arcát,
ahogy a sínen lehunyt szemmel haladt át,
és még hasonlított magára, csak hegyesebb volt az orra,
de már jobban hasonlított az összes földi halottra,
májfoltos, sárga tokká változott, puszta testté,
ez hamis világ timnüce belől menté,
amikor becsúsztatták, hirtelen elnéztem máshová,
és odutta vala neki paradicsumut hazoá,
és széket toltak alám, üljön le, ha kivárja,
de menni kellett a gyerekért az iskolába,
nyomogatták a gombokat, zúgni kezdett az áram,
egy óra negyvenhat volt. Nem hiszek
az örvénylő test feltámadásában.
Nyár turbinája, száraz esőt hadart az égbolt,
hunyorogtam, odakint meleg szél volt,
karcos felhőt kavart, vitte, besodorta középre,
nem őt sirattam, nem beszéltünk már vagy öt éve,
nem azt az arcot, kezet, nem a sápadt gyerekkort,
hanem a testet, a testet, a testet, hogy csak ez volt,
hogy ennyi az egész, leváló bőr, lila körmök, hogy ennyi,
hogy üres test vagyok és hogy nem bírlak nem szeretni,
hogy a világ minden országa egyetlen test maga,
hogy mégsincs otthona, hogy másban sohase ér a test haza,
autók dudáltak és jött egy biciklis, kikerült,
a por a bőrön át lassan a szikkadt szívre ült,
két óra múlhatott, mikor tudtam, még mindig égett –
Mentem valahol az Auchan mögött,
hogy megtaláljam a HÉV-et.
