A bolgár kommunistáról, Georgi Dimitrovról elnevezett művelődési központ létrejöttét közel tízéves huzavona előzte meg, ám a jeles napra, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom (az akkori helyesírás szerint ez volt az egyetlen ünnep, melynek minden egyes szavát nagybetűvel kellett írni. A többi – karácsony, húsvét, anyák napja, de még az „alkotmány ünnepe” is – be kellett hogy érje kisbetűvel) ünnepére elkészült (el kellett készülnie). Igaz, termei szinte kongtak az ürességtől, de a benne dolgozók tőlük minden telhetőt megtettek.
A szóbeszéd szerint Veszprém ország uralkodója, Pap János pártvezér szerette volna, ha az ipari termeléshez hasonlóan „üzemel” a Dimitrov.
Az épület fénykorában bábosok, csillagászok, kézimunkások, dalosok, táncosok, barkácsolók, s ki tudja még, kik töltötték meg élettel a falakon belüli világot. És a „ház” volt a nevezetes tévétalálkozók helyszíne is, de otthont kaptak itt a Petőfi Színház művészei is a rekonstrukciós munkálatok ideje alatt.
Szokoly Tamás nem rejtette véka alá, hogy a „privatizált kultúra” világa nem a népművelőké, hanem a kulturális menedzsereké.
Fenyvesi Ferenc egykori igazgató szívesen emlékezett itt töltött éveire. Szellemiség volt e házban – mondotta. Hozzátette, hogy a bohémség sem állt távol tőlük, de mindig kellő alázattal voltak a művészetek és a tudományok iránt.
Az ex-direktor felelevenítette azt a kevésbé dicső kort is, amikor „háromperhármas”-t akartak belőle csinálni. Tapintatosan megjegyezte, hogy mindig is voltak a művelődési központnak is „téglái”, akik lógó nyelvvel futottak a pártbizottságra jelentést tenni.
Fenyvesi bevallotta, hogy emlékül magával vitte a Georgi Dimitrov felirat egyik i betűjének pontját, s azt ma is relikviaként őrzi.
A folyamatosan érkező és távozó „dimitrovosok” jó hangulatban piknikeztek az esti órákig. Nem maradtak el az ugratások, de a főhajtás sem azok előtt, akik már soha többé nem jöhetnek el a művelődési intézménybe.