Soproni vagyok, és úgy gondolom, lelkem legmélyén az is maradok. Könnyű kötődni a városhoz, hiszen magában hordja azt a szellemet, amit az 1277-es szabad királyi város ranggal megszerzett, és amire ma is büszkék lehetünk. Emellett óvodás kortól rengeteg információt kaptunk a városról. Ezért is örülök annak, hogy feleségem megírta a veszprémi helytörténeti könyvet, mert igazából azt lehet csak szeretni, amit ismerünk. Veszprémbe kerülve tíz évig a Haszkovó lakótelepen laktam, majd a Cholnokyn, de a városhoz, mint építészeti együtteshez akkor kezdtem kötődni, amikor a Buhim-völgybe költöztem.
A Buhim-völgyi Szalon előzménye a Buhim-völgyi Baráti Kör volt, amelynek alakuló ülésén azt mondtam: soproni vagyok, de azt szeretném, ha a három gyerekem olyan veszprémi lenne, amilyen soproni vagyok én. Azt szeretném, ha ugyanúgy szeretnék a szülővárosukat, ahogyan én szeretem az enyémet. Ezért jött létre tehát a baráti kör, a szűkebb környezet szeretetéért, és ebből jött létre 2000-ben a szalon, ami a nevével ellentétben nem lakókörnyezethez kötődik, csupán annyi, hogy otthona a házunk. Akkor még nem tudván, hogy majd a politika is szlogenként használja a polgári jelzős szerkezetet, számunkra akkor már a polgár főnév volt, nem melléknév.
Folyamatosan próbáltam a sajtó felé is megosztani a gondolataimat, de tíz ilyen levelemből körülbelül kilenc az asztalfióknak íródott, tehát nagy lehetőség számomra, hogy gondolataimat most már megoszthatom másokkal a vehir.hu oldalain, és örülök, hogy semmiféle korlátozás nincsen ezen a téren. A Gagyi című írásom perhez vezetett Rajk Lászlóval, de minden kijelentésemet fenntartom, hiszen vérlázítónak találom azt a csúfságot, ami velünk megesett, nem művészi, hanem anyagi és erkölcsi értelemben. Úgy gondolom, hogy aminek ilyen a fajsúlya, annak ekkora a durranása.
dr. Bősze Ferenc eddigi bejegyzései