Ez a kiállítás nem hagyományos prevenciós program, hiszen nem elrettenteni akar, csak kimondja, megmutatja az igazságot a maga egyedi eszközeivel. Az igazság pedig döbbenetes erővel hat. Hay Éva rendező, illetve rehabilitációban és szenvedélybetegek gyógyításában jártas szakemberek vezetik végig szobáról szobára, 15 fős csoportokban az érdeklődőket, hogy bemutassák a különböző legális és illegális drogok hatását, a használat következményeit, majd a kifelé vezető utat is.
Mihalovics Péter a kiállítás megnyitóján elmondta, végtelen öröm számára, hogy a Fidelitas kezdeményezése mellé partnerként odaállt az önkormányzat, így meg tudták hívni a Köztes Átmeneteket Veszprémbe. A Fidesz, s vele együtt a Fidelitas is az elmúlt 10 évben határozott drogpolitikát folytatott – mondta a képviselő. 2001-ben létrehozták a Nemzeti Drogstratégiát, melyben az önkormányzatok is kiemelt feladatot kaptak. Nekik is ki kell alakítaniuk bizonyos időszakonként saját stratégiájukat. Veszprém új anyagát épp a legutóbbi közgyűlésen fogadta el a közgyűlés. Mihalovics Péter hangsúlyozta, hogy érzik a felelősségüket a fiatalok védelmében, és a stratégia ügyét is a felelősségük mentén hatják végre. Porga Gyula alpolgármester, aki maga is az elsők között járta végig a Vetésiben berendezett kiállítást, úgy fogalmazott, hogy ha minden fiatalt nem is fog eltántorítani véglegesen a program a kábítószer fogyasztástól, az biztos, hogy elgondolkoznak majd. Nem hagyományos, statikus kiállítás, amit láthatunk, a módszer is rendhagyó és megdöbbentő erejű. Az olyan városoknak, mint Veszprém, mely igazán büszke lehet oktatási múltjára és jelenére, kiemelt a felelőssége. 7-8000 egyetemistát és 5-6000 középiskolást kell megóvnunk a saját eszközeinkkel – mondta az alpolgármester.
Hét évvel ezelőtt a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium támogatásával indult útjára a vándorkiállítás, melyet azóta 60 városban láthattak az érdeklődők – emlékezett a rendező, Hay Éva. Az első tárlatot még a fővárosi Természettudományi Múzeumban rendezték be, képzőművészek, és drogról leállt fiatalok segítségével. A programot azóta is a mindenkori kábítószerügyekért felelős szakminisztérium kiemelten támogatja, együttműködve azokkal az önkormányzatokkal vagy épp civil szervezetekkel, akik meghívják a kiállítást.
A kiállítás hat szobán át vezet, egy átlagos család nappalijából egy távoli dimenzióba, a víziók világába, a drogok világába. Az első elem alapvetően az okokat keresi: miért nyúl valaki legális illetve illegális drogokhoz, kábítószerekhez. Egy család nappalijában ülünk. A szoba közepén televízió. A kedvenc családtag. Ezen keresztül riport részletek hallhatók, melyek volt és jelenlegi drogosokkal készültek. Családjukról és azokról az érzésekről beszélnek, melyek a kábítószer fogyasztáshoz vezettek. Előkerülnek fotóalbumok, képek a múltból. Itt még úgy tűnik, minden rendben van. Hétköznapi család mindennapi élete, közös családi szokványos este. A képernyőn egy fiatal fiú mesél, tipikusan rossz családmodell…elbújik hát előle. A szoba végében egy beépített szekrény. Ezen keresztül juthatunk a másik világba, ahová először talán a kíváncsiság hajt. A gyerekek a szekrénybe bújnak a szürke hétköznapok elől, mint a Narniában.
A második szoba ingatag talaján azok az érzések fogják el a látogatót, mint
amit a kábítószer fogyasztók érezhetnek első alkalommal. Talajvesztés,
bizonytalanság, szorongás. Körben a falakon egyes kábítószerfajtákra utaló
freskók, plasztikok. Például az ópiátok végtag nélküli alakja a befelé
fordulás, a külvilág távoli ingereinek és az önmagával érzett egység érzésének
szimbóluma. Itt még megkülönböztetjük a három különböző típusú drogfogyasztót,
a kíváncsi, az alkalmi és a függő fogyasztót. Oldalt a falon ajtó, akár ki is
mehetnénk, de nincs rajta kilincs, rabbá válunk. Az átkötő folyosón háromdimenziós
vetítődoboz segítségével minden egyes drogtípussal megismerkedhetünk. A videó
trükkök azt a hatást adják vissza, amit az adott kábítószer használója
megélhet. A filmek elkészítésében egykori marihuána, LSD, speed és heroin
használók közreműködtek. A negyedik szobában már belül vagyunk, a
szenvedélybetegség gyomrában.
Olyan ez az egész, mint egy „virtuális drogkarrier”. A falon képek, már csak a múlt emlékei, a rajta szereplők talán már nem élnek. A szoba közepén egy kiégett tévé, egy számítógép klaviatúrájának maradványai, megolvadt szék, egy kibelezett játék mackó: ez maradt az egykor színes gyerekszobából. Kikerülünk az utcára, mindenütt szűk sikátorok, komor homály, mellettünk gubbasztó gipszember – melankolikus érzés. Körülöttünk vannak mások is, mégis egyedül vagyunk. Az utolsó szobában a drogfogyasztás két következménye látható. Az egyik falon a ma is hatályban lévő drogtörvény, a másikon egy leállt fiatal gondolatai:
„Nem volt olyan pillanat, hogy most igazán leállok, csak a kínok keserűje volt, ami meghatározhatatlan irányból fojtogatott. Túl régen csináltam a változtatok ezen az egészen életérzést. Az anyagozásba nem lehet belefáradni, de a leállásba, önbecsapásba már könnyebben. Négy éve józan, de szenvedélybeteg vagyok ma is. Ez a kártya már le van osztva nekem. Nem gondolok múltra, kidobott évekre, elvesztegetett időre, de gondolok arra, hogy nekem így kell megtanulnom magamról és a világról mindazt, amit mások talán már élből tudnak. Csak most derült ki számomra, hogy amit az anyag adni tudott nagy sebességgel, az nem lehetett igazán az enyém, mert amit adott, azt ugyan olyan gyorsan vissza is vette. Ami bennem marad, így józanul, azt már nem veszi el tőlem többé soha senki. Mindig boldog leszek attól, hogy még itt lehetek és élhetek veletek.”
Hay Éva azt mondja, egyedül várják a fiatalokat, gyerekeket, szüleik, vagy épp kísérőtanár nélkül, hiszen ez egy nagyon intim szféra és ők is könnyebben megnyílnak így, mint felügyelet alatt. Szintén az intimitáshoz szükséges, hogy egyszerre ne legyenek sokan, ezért 15 fős csoportokat tudnak fogadni, előzetes bejelentkezés alapján. A tárlatvezetés másfél, két órát vesz igénybe.
