1992-ben a dél-vidéki háború elől jöttem át családommal Magyarországra. Egyetemi tanulmányaim alatt foglalkoztam Cholnoky Viktor életművével, így ez is közrejátszott, hogy Veszprémben telepedjek le. Világ életemben vidéki, délvidéki, újvidéki voltam. Magyarországon csak Budapesten lehet igazi művészi karriert építeni - mondták barátaim, ez a helyzet viszont kihívást is jelentett nekem.
A város a rendszerváltoztatás előtt nem rendelkezett olyan lappal, mint a pécsi Jelenkor, a debreceni Alföld, a kecskeméti Forrás, a szombathelyi Életünk, a szegedi Tiszatáj. Megismertem a hagyományokat, kortárs szellemi életet és értékes művekkel szembesültem: Csikász Imre, Bognár Zoltán, Ircsik József többek között, Hamvas Béla és Latinovits Zoltán is kötődtek ehhez a környékhez. 2000-ben a Művészetek Háza megkeresett, hogy az irodalom terén aktivizáljam magam, így folyóiratot indítottunk Vár Ucca Műhely névvel elsősorban a helyi művészek foglalkoztatására.
Azonban továbbra is hiányzik a város kultúrájából a fokozott kreativitás, az új érzékenység. A megélhetési kultúrában megrohad minden. Kell egy olyan szabad kulturális hely, mint Győrben, Pécsett, Budapesten. Kell egy hely, ahol lehet kísérletezni, tetszést, nem tetszést kiváltani, sokkolni, ahol kiforrhat az új korszak szellemisége. Egy magát egyetemi városnak nevező város mozgalmasabb életet is produkálhatna.
A díjak el tudják kapatni az alkotókat. Én nem szeretem, ha talapzat kezd nőni a lábam alatt. Azt hiszem, boldog ember vagyok, aki néha el tud szomorodni a dolgok állásán. Alkotói szempontból az éppen nem jól megy-szituáció mindig jót tesz velem. Amikor nem kényeztet az élet, az inspirál. Most éppen két könyv megírása foglalkoztat, úgyhogy jelenleg inkább a csend érdekel.
Fenyvesi Ottó eddigi bejegyzései