Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ismét régi fényében ragyog az Érseki Palota

2018. október 4. 18:41
Két év után befejeződött az Érseki Palota rekonstrukciója. Csütörtök délután ünnepélyes keretek között adták át a megújult épületet.

Takáts István érseki kancellár ünnepi beszédében úgy fogalmazott: a beruházás valójában nemcsak az épület megújulását szolgálta, hanem mindannak megőrzését is, amit a palota képvisel. „Első pillantásra kőbe zártan a harmónia, a szépség nyűgöz le minket, a részletek művészi kimunkáltsága, igényessége, finomsága, amely a felújítás által újra beragyogja ezt a gyönyörű barokk épületet. Aztán a rácsodálkozás első élménye után arra is rájövünk, hogy örökséget is kapunk azok lelkéből, akik az épületet emelték és lakták” – mondta.

Takáts IstvánTakáts István

A Fellner Jakab tervei alapján, Koller Ignác püspöksége idején, 1765-1776 között épült palota gyakorlatilag a török uralom romjaiból emelkedett ki, mintegy hirdetve a történelmére büszke, keresztény hitéből erőt merítő nemzet élni akarását. Helyén korábban gótikus stílusban épült püspöki palota állt, a 150 évig tartó török hódoltság, majd a betörő labancok azonban szinte teljesen elpusztították azt. Fellner tervei elkészítésekor az egykori épület romjait is számba vette, így a falakból a magyar történelem ezer évének atmoszférája is árad. Ezek a falak később ugyancsak meghatározó történelmi pillanatoknak voltak szemtanúi: kardcsörgésnek, ágyúdörgésnek, a nőoktatás apostolának számító Ranolder János reformer munkájának, a nyilasok rémuralmának, Mindszenty József esztergomi érsek bátorságának és üldöztetésének. Voltak, akik itt találtak menedéket, s az épület végül a kommunizmust is túlélte.

Kincsei, megújulása tehát nemcsak az egyház, hanem a köz ügye is, amely lehetőséget ad arra, hogy elgondolkodjunk felelősségünkről – vélekedett Takáts.

Semjén ZsoltSemjén Zsolt

Nemzeti emlékeinkről is van szó, amikor az olyan, örökségünket képező, egyházi tulajdonú barokk épületekről beszélünk, mint amilyen az Érseki Palota is – magyarázta Semjén Zsolt, az ünnepségen résztvevő nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes. A kormány éppen ezért az EU-ban elsőként kiemelt figyelmet fordít az egyház támogatására, s ezért nem volt kérdéses, hogy az ország egyik legszebb barokk épületének tartott palota felújítása mellé is odaállnak.

Márfi Gyula érsek szerint ez is jól mutatja: Magyarországon az állam és az egyház kapcsolata modell értékű. Nem esünk bele sem abba a csapdába, hogy egyházállamiság jön létre, sem abba, hogy a kettő teljesen elszigetelődik egymástól. Az atya hozzátette, szerette volna, ha az Érseki Palota megújulása még az ő idejében megvalósul, s nem későbbi utódja vállát nyomja majd ez a teher – másrészt a rekonstrukció igencsak érett már.

Amikor két éve nekiláttak a felújításnak, még meglehetősen reménytelennek tűnt a helyzet: a tető több helyen beázott, leromlott állapota pedig a teljes épület gyors pusztulásával fenyegetett. A kormány 1,2 milliárd forintos támogatásának köszönhetően végül a művészi értéket is szem előtt tartva sikerült teljesen újjáépíteni a tető födémszerkezetét és burkolását, emellett megújultak a falak is, restaurálták a köveket és a kapukat, valamint a teraszos szerkezetű részt. Nemcsak kívülről nyújt esztétikailag szebb és jobb élményt az épület, de a belső terek is részben megszépültek, így a palota újra nyitva áll a találkozók, rendezvények előtt.

A beszédek után az érsek ünnepélyesen megáldotta az épületet.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.