Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újra offline keretek között rendezik meg a diabétesz világnapot

2022. október 28. 13:44
A november 5-ére tervezett világnapi programon többek között a cukorbetegség idegrendszeri vetületéről és az önellenőrzés fontosságáról is szó lesz.

2007 óta minden évben november 14-én tartják a diabétesz világnapot, felhívva a figyelmet a cukorbetegség krónikus, életminőséget rontó és költséges voltára. A betegség világszerte ma már 425 millió embert érint – többségük 2-es típusú cukorbeteg, s 280 millióan ugyancsak a diabétesz előszobájában élnek. A páciensek száma itthon is több százezerre tehető.

Veszprém megyében 33 éve működik a Veszprém Megyei Diabetes Egyesület, akik évek óta szervezik a Vanderlich Egészségcentrummal közösen a világnapi programot. Ez az elmúlt két évben a Covid miatt online valósult meg: 2020-ban a betegedukáció volt a középpontban, tavaly pedig a terhességi diabéteszt járták körbe.

Idén végre ismét személyesen találkozhatnak az érintettek és azok, akik szeretnének tájékozottabbak lenni és megelőzni a betegség kialakulását november 5-én, a Hittudományi Érseki Főiskolán.

A rendezvény témája és szlogenje ezúttal Ismeretterjesztés a holnap védelmére, azaz rengeteg hasznos tudnivaló hangzik majd el az előadásokon, többek között a diabétesz idegrendszerre tett hatásairól, hiszen a cukorbetegség köztudottan gyakran jár együtt időskori demenciával, Alzheimer-kórral és Parkinson-kórral is. Emellett szó lesz az urológiai problémákról, az önellenőrzés fontosságáról, az egészséges étkezésről, valamint mozgásbemutatót tart a Vanderlich Mozgáscentrum, illetve egészséges falatkák, kiállítások és szűrővizsgálatok is várják a résztvevőket, többek közt olyan új találmánnyal, amely pár perc alatt kimutathatók fontos EKG eredmények. Érdemes lesz kitölteni a helyszíni kérdőívet is, amelyből kiderülhet, mennyire vagyunk kitéve a cukorbetegség kockázatának a felmenőink kórképe alapján.

Dr. Vándorfi Győző, az egyesület elnöke és az egészségcentrum ügyvezető igazgatója a programot hirdető sajtótájékoztatón elmondta, a 2010-es évekre Magyarországon is jelentősen megnőtt az új előfordulások száma, ami 2016-ra mintha megállt volna, sőt azóta egy kicsit csökkent is az új esetek száma. S bár jók az ellátási lehetőségek is, hiszen minden olyan gyógyszer, amely külföldön létezik, elérhető nálunk is, illetve a kormány részéről is nőtt a betegek támogatottsága, ugyanakkor a legfontosabb még mindig a megelőzés lenne.

A rendezvény támogatója Ovádi Péter országgyűlési képviselő, aki barátai érintettségén keresztül maga is tudja, mekkora sokkot jelent kezdetben, amikor kiderül, cukorbetegek vagyunk. Ugyanakkor hálásak lehetünk, hiszen a 33 éve létező egyesület azt is jelenti, van egy közösség, akikhez fordulni tudunk a bajban, akik információval szolgálnak és megnyugtatnak, segítenek a betegség menedzselésében.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
Közönségtalálkozó a veszprémi bamakós csapattal Budapest-Bamako Közönségtalálkozó a veszprémi bamakós csapattal A Vehir.hu a veszprémi bamakós csapat médiapartnereként szeretettel vár mindenkit a közönségtalálkozón, ahol Vermes Gábor és Szűcs Dávid elmesélik az élményeiket és legizgalmasabb tapasztalataikat az idei Budapest-Bamako Rally-ról. A helyszínen megtekinthető lesz az a több mint negyvenéves Mercedes W123 típusú autó is, amivel a két helyi férfi megtette a 9200 km-es távot. ma 15:14 Miért nem a nép választja meg a köztársasági elnököt? Miért nem a nép választja meg a köztársasági elnököt? Vajon miért alakult úgy Magyarországon, hogy a köztársasági elnököt nem a nép választja meg, hanem az a 199 képviselő, akik az Országgyűlésben ülnek? Jogos a kérdés, hogy jobb lenne-e, ha ezt a döntést is közvetlenül az emberekre bíznák, ahogy az időről időre felmerül, amikor éppen turnusváltás van a Sándor-palotában. Cikkünkben bemutatjuk a rendszerváltás korának dilemmáit a közvetlen elnökválasztással kapcsolatban, végül rátérünk arra, hogy mi kellett ahhoz, hogy 2024-ben Sulyok Tamás jelölt lehessen. ma 10:37 Bejelentette veszprémi polgármester-jelöltjét a Mi Hazánk Mozgalom választás 2024 Bejelentette veszprémi polgármester-jelöltjét a Mi Hazánk Mozgalom A Mi Hazánk Mozgalom részéről a veszprémi elnökük, Kovacsics Zsolt száll ringbe az önkormányzati választáson a polgármesteri székért. Mindezt Toroczkai László, a párt országos elnöke jelentette be pénteken Veszprémben, akitől azt is megtudtuk, hogy az európai parlamenti választáson is komoly ambícióik vannak. Ehhez egy európai szinten is jelentős támogatót már maguk mögött tudhatnak. tegnap 17:06 Négy újabb Gripennel erősödik a Magyar Honvédség Négy újabb Gripennel erősödik a Magyar Honvédség A Honvédelmi Minisztérium közleményében azt írta, Magyarország megnövekedett külföldi szerepvállalása és a megváltozott biztonsági környezet miatt szükségessé vált a légierő harcászati repülő képességének továbbfejlesztése. 2024. február 23. 13:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.