Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Távol politikától és pártoskodástól / – Nagyvázsony lesz a „Völgy” egyik fénypontja –

2008. július 22. 16:42
Nevezzük azt bárminek – völgy, Kapolcs, Pula –, de a 19 éve kezdődött folyamat beérett – mondta Márta István, a Kapolcsi Bűvészeti Napok fesztiváligazgatója, keddi sajtótájékoztatóján. A július 25-től augusztus 3-ig tartó „Kapolcsi Bűvészeti Napok” vázsonyi programjai – tette hozzá a neves rendező – nem a gyűlölködés, a széthúzás, hanem az összefogás jegyében zajlanak majd.
A nevét ugyan többször változtató, ám a színvonalat, a minőséget mindig szem előtt tartó programsorozat idén is távol kíván maradni a politikától, a pártoskodástól, s a középpontban továbbra is a kultúra, a művészet marad – folytatta Márta István. A nagyvázsonyi események – mintegy kötődve a hely szelleméhez – kiegészülnek a lovas programokkal, a reneszánsz évéhez kötődő előadásokkal, de még gasztronómiával, népi kultúrával, s humorral is.

A rendező úgy véli, hogy a sorozatba nemrég bekapcsolódó Nagyvázsony meghatározó településsé vált az elmúlt egy-két évben.

Nagyvázsony polgármestere, Fábry Szabolcs úgy fogalmazott, hogy miközben anyagi nehézségekkel küzd a község, lehet a barátokra, a támogatókra számítani. Vannak értékeink – mondotta –, s ezek átmenthetők szerencsésebb időszakokra. Ilyen a hagyományőrzés és a kultúra, ám szükség van a nhéz időszak kiheveréséhez a kultúrára is.

Bár a falu kulturális költségvetése nulla forint, a település első embere bízik abban, hogy sikerül előteremtenie a szükséges három és félmillió forintot (kettő már megvan, s a pályázati lehetőségek közül egy még optimizmusra ad okot). Fábry Szabolcs az előadások bevételeire éppúgy számít, mint a helybéli vállalkozókra, a kultúrát támogató szponzorokra.

Idén a honvédségé lesz a vezető szerep Nagyvázsonyban. Erről Kocsi László alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Kommunikációs és Toborzó Főosztályának kiemelt főtisztje beszélt. Amíg létezett a sorkatonai szolgálat – mondotta – szorosabb volt a kapcsolattartás a lakossággal. Most ezt a szerepet kívánják átvállalni azokkal a kulturális és hagyományokat ápoló programjaikkal, amelyekkel nagy erővel és lelkesedéssel készülnek a különböző művészeti csoportok. Nagyvázsonyban nemcsak a hivatásos, de a szerződéses és a polgári állomány művészei is bemutatkoznak.

Az idei „Völgytornác” díszvendége a lovas hagyományokat évtizedek óta méltóképp ápoló Kisbér város lesz. A település polgármestere, dr. Udvardi Erzsébet elmondta, hogy a közös hang vezérelte őket Vázsonyba, ahol mazsorett csoportjukkal, kézműveseikkel és néptáncosaikkal mutatkoznak be, s mint jó vendégek, elvárják, hogy Nagyvázsony viszontlátogatásra menjen Kisbérre.

Nem először mutatkozik be a Dumaszínház sem Vázsonyban. Igazgatója, Sáfár Zoltán elmondta, idén is itt lesznek, s az ország legjobb nevettetőit hozzák el, akiktől önfeledt pereket remélhet a nagyérdemű.

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatóhelyettese, dr. Kedves Gyula különleges kiállítási anyagokkal várja az érdeklődőket. Az egyik kiállítás például feldolgozza a minden államhatalom által oly kedvelt díszszemléket, felvonulásokat. Úttörő próbálkozásuk lesz annak az adatbázisnak a rendelkezésre bocsátása, amelynek segítségével szerencsés esetben megtudhatjuk, felmenőink közül kik estek el a világháború vérzivatarában.

Mindemellett előadások (pl. Mátyás hadipolitikája, a zsoldosság szerepe stb.) teszik színessé a HM nagyvázsonyi bemutatkozásait.

Az előbbiekhez kapcsolható a Magyar Huszár- és Katonai Hagyományőrző Szövetség bemutatkozása is. Győrffy-Villám András elnök elmondása szerint a honfoglalás korától egészen 1944-ig terjed az az időszak, amelynek elemeit meg tudják jeleníteni. Az elnök szerint célkitűzéseik között szerepel (a hagyományőrzés mellett) a hazafias nevelés, a nemzeti gondolat átplántálása a fiatalokba. A hagyományőrzők vázsonyi megjelenése minden bizonnyal látványában és eredethűségében is vonzó lesz.

A Völgytornácon megjelenik honlapunk, a Vehír is. Naponta érdekes témákról, érdekes közéleti és művész emberekkel hallhatnak dialógust.

 

(a részletes programokat a www.nagyvazsony.hu és a www.kapolcs.hu honlapokról ismerhetik meg bővebben)     

Zatkalik András
további cikkek
Sulyok Tamás: Mindent a maga helyén – válasz Magyar Péternek közélet Sulyok Tamás: Mindent a maga helyén – válasz Magyar Péternek Magyar Péter, aki korábban több Facebook-bejegyzésben is indítványozta az előre hozott választásokat, legutóbbi posztjában ismét megszólította a köztársasági elnököt - aki ezúttal nem hagyta szó nélkül a politikus kijelentéseit, és szintén közösségi média posztban reagált. 2025. január 4. 18:48 „Nem vagyunk és nem is lehetünk pesszimisták!” közélet „Nem vagyunk és nem is lehetünk pesszimisták!” Újabb jelét adta Veszprém annak, amiről a politikai döntéshozók, intézményvezetők és a legnagyobb cégek irányítói az utóbbi időszakban már többször beszéltek. Habár 2025 még bőven tartalmaz bizonytalanságot, a stratégia, hogy Veszprém az idei évben is sikeres legyen már létezik. Mindez szombaton a város hagyományos újévköszöntő ünnepségén is megerősítést nyert, ahol a közös koccintás mellett még egy ünnepi eseményre is sor került, Rasovszky Kristófot a Pannon Egyetem díszpolgárává avatták. 2025. január 4. 17:53 Nagy Márton: Új csúcsminisztérium az új gazdaságpolitika érdekében gazdaságpolitika Nagy Márton: Új csúcsminisztérium az új gazdaságpolitika érdekében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Pénzügyminisztérium összeolvad, ezzel egy új csúcsminisztérium jön létre, amely a magyar gazdaságpolitika megújulását szolgálja. 2025. január 4. 10:38 Donald Trump elkötelezett politikai ígéreteinek teljesítése mellett közélet Donald Trump elkötelezett politikai ígéreteinek teljesítése mellett Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke eltökélt abban, hogy markáns politikai ígéreteit betartsa – mondta pénteken az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője az M1 aktuális csatorna műsorában. Az elemző hozzátette: ez reményt adhat arra, hogy Ukrajnában is végre béke legyen. 2025. január 3. 14:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.