Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sulyok Tamás: Mindent a maga helyén – válasz Magyar Péternek

2025. január 4. 18:48
Magyar Péter, aki korábban több Facebook-bejegyzésben is indítványozta az előre hozott választásokat, legutóbbi posztjában ismét megszólította a köztársasági elnököt - aki ezúttal nem hagyta szó nélkül a politikus kijelentéseit, és szintén közösségi média posztban reagált.

A köztársasági elnök erőteljes hangvételű válaszában egyértelművé tette, hogy az ilyen követelések szerinte nemcsak megalapozatlanok, hanem az Alaptörvény szabályait is figyelmen kívül hagyják.

Dr. Sulyok Tamás így reagált Magyar Péter bejegyzésére:

„Ön sokadjára talál meg azzal a „nóvummal”, hogy a köztársasági elnök feladata a magyar nemzet érdekének mindenkori képviselete. Majd hosszasan sorolt hazug állításokkal rólam alátámasztani véli, hogy ezen érdekképviseletet illetően micsoda restanciában vagyok.
A személyemet érintő kisstílű hazugságait eddig sem tartottam, és most sem tartom szóra érdemesnek, ellenben azt határozottan, egyszer és mindenkorra kikérem magamnak és az általam az Alaptörvény alapján képviselt magyar államnak, hogy a közjogi rendszer működéséről és az elnök feladatairól újra és újra kioktatni próbálja a köztársasági elnököt.
A megválasztott országgyűlési képviselőkkel és az Országgyűlésbe törekvő politikusokkal szemben is alapvető követelmény, hogy tisztában legyenek az Alaptörvény által felállított demokratikus közjogi rendszer szabályaival, és azokat tiszteletben tartsák. Ez a képesség a garanciája annak, hogy elkerüljük a politikai közhangulat alkotmányosan illegitim és stílusában primitíven arrogáns hergelését. Aki ezzel a képességgel nem rendelkezik, és emiatt alaptalan, demagóg elvárásokkal provokálja az Alaptörvény szerint megválasztott vezető közjogi tisztségviselőket, annak ajánlom figyelmébe az Alaptörvényt. Jóérzésű, felelős politikussá válni is segíthet.

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság volt elnöke”

vehir.hu
további cikkek
„Nem vagyunk és nem is lehetünk pesszimisták!” közélet „Nem vagyunk és nem is lehetünk pesszimisták!” Újabb jelét adta Veszprém annak, amiről a politikai döntéshozók, intézményvezetők és a legnagyobb cégek irányítói az utóbbi időszakban már többször beszéltek. Habár 2025 még bőven tartalmaz bizonytalanságot, a stratégia, hogy Veszprém az idei évben is sikeres legyen már létezik. Mindez szombaton a város hagyományos újévköszöntő ünnepségén is megerősítést nyert, ahol a közös koccintás mellett még egy ünnepi eseményre is sor került, Rasovszky Kristófot a Pannon Egyetem díszpolgárává avatták. 2025. január 4. 17:53 Nagy Márton: Új csúcsminisztérium az új gazdaságpolitika érdekében gazdaságpolitika Nagy Márton: Új csúcsminisztérium az új gazdaságpolitika érdekében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Pénzügyminisztérium összeolvad, ezzel egy új csúcsminisztérium jön létre, amely a magyar gazdaságpolitika megújulását szolgálja. 2025. január 4. 10:38 Donald Trump elkötelezett politikai ígéreteinek teljesítése mellett közélet Donald Trump elkötelezett politikai ígéreteinek teljesítése mellett Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke eltökélt abban, hogy markáns politikai ígéreteit betartsa – mondta pénteken az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője az M1 aktuális csatorna műsorában. Az elemző hozzátette: ez reményt adhat arra, hogy Ukrajnában is végre béke legyen. 2025. január 3. 14:43 Egészségtelen Ajka, kifogásolt Veszprém levegője közélet Egészségtelen Ajka, kifogásolt Veszprém levegője Javult a levegő minősége az országban - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból. 2025. január 1. 12:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.