Kicsik és nagyok, ismerősök és ismeretlenek jártak-keltek vasárnap a várban a Szent Mihály-napi búcsú alkalmából, de egyvalaki folyamatosan jelen volt a helyszínen. Ha kellett, konferált, ha kellett, közös táncra invitálta a jelenlévőket. Hajdu Péter kisbíróval két program között beszélgettünk.
– Hogyan lesz valakiből kisbíró?
Hajdu Péter
– Természetesen nem kisbíróként kezdtem. Tíz éven keresztül a Bakony Táncegyüttest vezettem feleségemmel. Az előadások közé – amíg például a lányok átöltöztek – időkitöltés gyanánt öregektől hallott tréfás történeteket, különböző tájegységekről származó anekdotákat meséltünk. Később ezek az elemek aztán már a műsor részévé váltak, mert feldobták a programot. A magyar folklór nem csak a tánc és a népzene, szervesen összekapcsolódik akár egy-egy mesével vagy történettel is.
– Mik tartoznak egy kisbíró feladatai közé?
– A kisbíró igazából mindent csinál. Például a múlt héten zajlott az Ökovásár, ahol szintén én voltam a műsorvezető, ott jóval összetettebb feladat hárult rám. A cél az, hogy a hagyományokat megismertessük az emberekkel, de úgy, hogy közben jól is érezzék magukat. Kapcsolatot kell teremteniük mai életük és a hagyományok között, ezt a hidat pedig humorral lehet felépíteni.
– Szívesen vállal ilyen felkéréseket?
– Szeretem csinálni, és ezt a közönség nagyban tudja befolyásolni. Természetesen az, hogy az ember mennyire tudja lázba hozni őket, az tőlük is függ.
– Milyennek látja a mai közönséget?
– Úgy gondolom, veszik a lapot, de tény, hogy egy kisbírónak máshogy kell vezetni egy műsort vidéken, mint itt, a városban. Egyszerűen másképpen élnek az emberek. Az elmesélt történetek a régmúltból adódnak, és nem mindenhol értik már meg azokat a poénokat, amelyek bennük rejlenek.
