Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Titokzatos monodráma ősbemutatója

2012. január 30. 17:46
A Pannon Egyetemen végzett Oláh-Horváth Sári által rendezett Wojcek című darabot február 2-án (csütörtökön) este hat órakor Veszprémben, a Latinovits-Bujtor Játékszínben mutatják be.

A monodráma Georg Büchner Woyzeck című drámája miatt született. Azért miatt, mert esetünkben nem a büchneri történet kerül átdolgozásra, hanem az a karakter, aki elsősorban Büchner miatt maradt fenn a drámairodalom számára. A büchneri hagyománytól eltérően a főszereplő figuráját ezúttal a környezetéből kiemelve, egyedül láthatjuk.

– A történet maga töredékekben maradt fent, így nagy szabadságot ad az embernek, engem pedig különösen a karakter titokzatossága érdekelt – fogalmazott a rendező lapunknak adott interjújában. Oláh-Horváth Sári hozzátette: aktuálisnak találom ezt a darabot, mely Büchner miatt született, de Wojceket tovább gondoltuk és új környezetbe helyeztük bele.

Az író-rendező hangsúlyozta, „a Woyzeck történethez mint alapanyaghoz nyúltam vissza, teljes szabadságot adva ezzel a témának, a színésznek és magamnak is. A karaktert a próbafolyamat alatt teljesen újragondoltuk, életét egy új környezetbe emeltük be. Azonban a főbb motívumokat, mint például a gyilkosság vagy a skizofrénia ténye meghagytuk, hiszen pont emiatt érdekelt engem ez a történet. A motívumok mellett a szereplők is változatlanok, azzal a különbséggel, hogy itt mint múltbéli képek, emlékek vannak csak jelen Wojcek emlékezetében. Tehát, ennek a Wojceknek az életében is volt egy Kapitány, egy Doktor, a szerelmét Marienak hívták. Az egész dráma egy parafrázis, egy utángondolás: mi történt volna, vagy mi történt Wojcekkel a gyilkosság után, hogyan dolgoz(hat)ta volna azt fel lelkileg, milyen mértékben és hogyan lett hatással életére ez a tett.

Az egész rendezői koncepció arra épült, (de már az írás folyamata alatt is ez volt a fő kérdés) ki lett, mi lett abból a Wojcekből, aki féltékenységből megölte Mariet. A színpadon egy olyan embert látunk, aki nem csak a monodráma műfaji jellege miatt beszél egyedül vagy magában, hanem mert tényleg nem tud máshoz szólni, valamiért el van zárva a társadalom tagjai elől. Az, hogy ez az elzártság, bezártság önkéntes elvonulás-e vagy kényszer nem derül ki, de folyamatosan keressük rá a választ.”

Egyedül van magányában, félelmében. Azt mondják, csak a bűnös ember fél. De miben is bűnös Wojcek? A darab Büchner: Woyzeck című drámáján alapszik, annak egy 21. századi parafrázisa. A parafrázis Wojceke harminc éves, tehát egy fiatalember, akinek a legszebb éveit kellene hogy tartogassa a jövő. Ez azonban a környezetében élő emberek és saját maga miatt valószínűleg nem valósulhat meg. Wojceket az elhagyatottság és az elzártság állapotában látjuk, hogy mi történik vele, az a darabban kiderül.

Az előadást Gere Dénes Ákos játssza.

Balassa Gergő
további cikkek
„Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján közélet „Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján Veszprém adott otthont kedden a régió turisztikai évadnyitójának, ahol a szakma krémje az Európa Sportrégiója 2026 címhez kapcsolódva tekintett a jövőbe. Míg Navracsics Tibor a Balaton társadalmi és gazdasági kettősségére, valamint az infrastrukturális kihívásokra helyezte a hangsúlyt, addig az MTÜ vezérigazgatója rekordokat döntő 2025-ös évről és új, célzott támogatásokról számolt be. tegnap 22:02 Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon közlekedés Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán. tegnap 14:07 Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához közélet Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén. tegnap 13:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.