Gazdagodott a város, de akik pénzben, aranyban mérnek értéket, tán fanyaloghatnak is, de mi, akik itt vagyunk, jól tudjuk, az együvé tartozás pénzben nem kifejezhető fogalom – folytatta gondolatait a polgármester. Hozzátette: talán ma sem mindenki örül a mai Magyarországon egy Wass Albert szobornak, de ezek azok az erők, akik például Mansfeld Péter, Tóth Ilona rehabilitását is akadályozták. Nekik szánom Márai gondolatait: „Ha jó ügyet védesz, mitől is félhetsz? Mi is történhet még? Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben. Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek, vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak. Elvehetik életed, de nem vehetik el igazságod.”
Jókai Anna államalapító királyunk azon tevékenységét emelte ki beszéde elején, amellyel a magyarságot útjára indította, majd Wass Albertre fordította a szót. Mi lehet az, ami ma ingerel egyeseket, ha a költő-író nevét meghallják? – kérdezte. Talán az, hogy vannak, akiket életükben körülrajonganak, ám haláluk után öt perccel már megfeledkeznek róluk. Ugyanakkor vannak olyanok, akiknek akár egy évszázadot is kell várniuk a méltó elismerésre. Ők, akár a búvópatak, előjönnek, s a késői kor képes őket ünnepelni. Ilyen Wass Albert is, csak neki nem kellett ennyit várnia. És hogy kik nem szeretik? Azok, akiknek nincs olvasótáboruk: az írócskák, percemberkék.
Wass Albert mintegy 150 kötetet produkált hányatott élete során (elsősorban az emigrációban), s személyes, erkölcsi döntéseivel, az életével mutatott példát. Odaállt életműve mellé, s ez az, amit nem bocsátanak meg neki. Hűsége rendíthetetlen volt, s szeretett Erdélyét soha nem felejtette el.
A folytatásban Jókai Anna azt boncolgatta, miért is mondják Wass Albertre, hogy nézetei emberellenesek, olykor rasszisták, antiszemiták. Ma, amikor könnyű bárkit is rágalmazni, elmondhatom – mutatott rá Jókai Anna –, hogy egyetlen ilyen sorát sem találtam. Mindeközben még Erdélyben is van olyan irodalomtörténész, aki ki merte jelenteni, hogy Wass Albertnek egyetlen ép magyar mondata sincs…
A költőt ért támadások cáfolatára idézeteket olvasott fel Jókai Anna, majd a rendszerváltás és az író viszonyát vizsgálta. Ebből kiderült, hogy Wass Albert cseppet sem nézte jó szemmel azt, ami nálunk történt. Fel kellene ébreszteni a nemzeti öntudatot, s meg kellene vizsgálni, kik is azok, akik az ország vezetői lesznek. Véleménye, állásfoglalása, eluralkodó szomorúsága is magyarázza, miért is nem akart hazajönni Magyarországra. „Ideje, hogy álmodjunk arról, ami nincs” – mondta nem sokkal halála előtt. Sorsa ellenére mégis reménységet adott nekünk Wass Albert – erősítette meg Jókai Anna –, mert megvolt benne az a remény, ami soha el nem hagyhat bennünket.
Az írónő hasonló pesszimizmussal jegyezte meg, hogy elfáradt a magyar nemzet, sokszor meg is alázták, de nincs olyan kis ember, aki ne tudna hozzátenni valamit a világhoz. Nem lehet olyan sötét, hogy elhiggyük: születnek újabb csillagok, s a fényük előbb-utóbb ideér.
A nagy ívű beszédet méltó taps követte, melyet Keszey János polgármester virágcsokorral koronázott meg.
Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását Balikó Ferenc Majbó Gábor, az emlékmű szorgalmazói koszorúzták meg.
A műsorban Wass Albert-versekkel közreműködött Szentirmai Edit előadóművész.
A magyar és a Székelyhimnusz eléneklését követően egy fa elültetésével tették emlékezetesebbé az almádiak a Wass Albert szobor felállítását.