A Csikász Galéria legújabb tárlatának vendégei az ajkai grafikusok. Ennek apropóján beszélgettünk Csabai Tiborral a műhely indulásáról, céljairól, fejlődéséről, és a mostani kiállításról.
„A műhelyt hat képzőművész alapította 1982-ben, amelynek szakmai munkájában az évek során több tucat, mára már neves grafikusművész is részt vett. Kéri Imre grafikusművész 1990-ig irányította a műhely művészeti tevékenységét.
Az Ajkai Grafikai Műhely a kezdeti évek múltán egyre inkább elmélyült abban a látszólagos hallgatásban és csendben, amelyben a munkái megszülettek. Tagjai érlelődtek, nőttek az egyes életművek, mindenhol, ahová az élet vetette őket, helyt kellett állni, helyet kellett foglalni. A műhely működött, s bár számos kiállítása volt országszerte és határainkon túl, a szakmai visszajelzések elemzése csekély. Ám művészettörténeti példák sokasága alapján jól tudjuk, hogy művészi kvalitás és elismerés nem jár karöltve. A művészi kvalitás egyik legfontosabb esszenciája a műhely esetében a sokszorosító grafikai technikák ismerete, a technikák mesteri alkalmazása és megbecsülése.
Ma nyíló kiállításunkra 53 alkotást hoztunk, amelyek az utóbbi két-három évben készültek, s zömében mindannyian részesei voltunk megszületésüknek. Az egyedi képgrafikák és a sokszorosított grafikák nyári alkotótelepeink alkotásai, ahol módunkban áll a műfaji keretek feszegetésére, kísérletezésre. Mára az ajkai grafika egyet jelent a hagyományos sokszorosított eljárások minőségi védjegyével, a technika alapos tudásával és alkalmazásával.
A külső szemlélő számára valami mindig hiányzott, valami érthetetlen és megmagyarázhatatlan teoretikus, és ezzel megfogható művészeti cél, egy idea, vagy egyszerűen csak egy ok, hogy ez a számunkra is hízelgő iskolateremtő szándék lelepleződjék, de soha nem mentünk bele az okoskodó levezetésekbe, az önkényesnek vagy logikusnak ítélhető interpretációkba, az ikonográfiai párhuzamokba és vonatkozás-felmutatásokba, amelyek valamilyen formában biztosan fellelhetők, megtapasztalhatók a közösségen belül.
Az Ajkai Grafikai Műhely mindig befelé tágult inkább, mint pántlikázott szervezete legyen a helyi művészetcsinálásnak, és ez segítette, hogy együtt maradhatott ez a maroknyi ember. Persze, és ez a legfontosabb: mindenki élheti és művelheti kis világát, megcsinálhatja önmagát. A kötődés emberi maradhatott – barátság és nem érdek.
Nézve a képeket, egymás mellett-felett-alatt, vagy akár egymás takarásában is – kicsi és nagy, színes és fekete fehér, figurális vagy absztrakt. Nem arról van szó, hogy a nagyobb eltakarná a kicsit, hanem hogy a kicsi nincs felnagyítva – természete szerint kicsi –, bogarászni van kedvünk nézése láttán, így aztán éppenséggel azonos lehet a naggyal. Megfeleltethető az egyik a másikkal. Egyáltalán azonosítható, a szándék tetten érhető.
Éppen ezért mindenki más és mégse, és e sokszínűség a kvalitással együtt adja a közösség művészi értékét. Mindenki egyedi, még akkor is, ha óhatatlanul egy-egy ember hatása felerősödik, de a hatás beépül, beleszólhat az alkotó folyamatba, mássá teszi az egyedit, még egyedibbé, és elkészül a mű, ami csak akkor válik szellemivé, ha egy másik ember megért ebből valamit, amit egy másik ember hozzátesz magából.
Ezért van értelme 30 évnek, a múltnak és a mának. Ezért kell mindig feltámadni és újrakezdeni, és ezért lesznek közöttünk olyan emberek, akik egy kicsit furcsák – valami művészfélék, akik együtt is jól érzik magukat –, talán ebből merítenek erőt, hitet, akaratot, azért, hogy ne csak mások írják a művészettörténetet, hanem helyben íródjék mindenki örömére.”
Aki többet szeretne megtudni az ajkai grafikusokról, az keresse fel honlapukat – ajkaigrafika.hu –, és látogasson el tárlatukra a Csikász Galériába.
Kiállító művészek: Baranyai Ferenc, Bodnár Imre, Csabai Tibor, Dávid Zoltán, Deák Németh Mária, Fábián László, Laluk György, Khell Zoltán, Kamper Lajos, Kocsis Levente, Ürmös Péter, Kapolcsi Kovács Csaba, Sipos István, Szőke György, Németh Gyula, Jáger István, Sztranyák Zsófia.