Végigjárta a színházi ranglétrát, villanyszerelőként kezdte, jelenleg a teátrum szcenikai vezetőjeként dolgozik. Számos díjjal és elismeréssel jutalmazták munkáját országszerte; több egyetemen tanítja szakmáját. Perlaki Róberttel beszélgettünk a félévszázados jubileum apropóján.
– Művésznek, vagy inkább szakembernek tartja magát?
– Mindkettőnek, ugyanis e kettőt nem lehet elválasztani egymástól. A szakmám az alkalmazott művészetek közé tartozik: a megtervezett díszlet legyártva a színpadon jelenik meg. Maga a tervezés különböző szakmákból adódik össze: érteni kell egy kicsit például az asztalossághoz, a lakatossághoz, a kárpitossághoz stb. – de mindig támaszkodom a szakma művelőinek a véleményére. Ennek a művészetnek tehát az a lényege, hogy a színpadra kerülve az előadást szolgálja, vagyis funkciója van. Ez azt is jelenti, hogy nem magamnak, hanem a színház alkalmazásában és a színház számára dolgozom, vagyis a kész díszlet is – az alkotás, ha úgy tetszik – a színház tulajdona.
– Szabad kezet kap a rendezőktől munkája során?
– A díszlettervezés részben önálló, ám részben közös munka is. Eddigi pályafutásom során 127 díszletet terveztem, tehát aki engem kér fel, tudja, mire számíthat. Együttműködésem a rendezőkkel általában személyfüggő. Megesik, hogy a rendező alapvető elképzeléseihez – színhely, stílus, adott esetben stilizáltság – kikéri a díszlettervező véleményét, sőt, teljesen szabad kezet is kaptam már olykor a direktortól, de van, aki már – legalább fejben – kész darabbal érkezik. A munka legelején természetesen megbeszélést tartunk, majd utánaolvasok a darabnak a szakirodalomban, szakfolyóiratokban. Ezután alapskicceket, vázlatokat készítünk, majd a rendezővel, illetve a színházi stábbal, a díszlet létrehozóival, a műhelyben dolgozókkal, a színpadon lévő és a megvalósításért felelős szakemberekkel többször egyeztetünk. A jó munkafolyamatban mindenki részt vesz, mindent átbeszélünk, így nem kell utólag belenyúlni abba az alapkoncepcióba, amely rendszerint a díszlettervező sajátja.
– Hogyan jut el a darab, s benne Perlaki Róbert az első megbeszélésétől a bemutatóig?
– Kulcskérdés az idő. Nyilván más az időigénye a számos szín miatt Az ember tragédiájának, mint például a Páratlan párosnak, amely egyetlen díszletben, egy angol szobabelsőben játszódik. Mindent át kell gondolni tehát, a színpadon zajló mozgásokat éppúgy, mint az egyik képről a másikra történő átdíszítéseket, valamint azt is, hogy milyen anyagból készítjük az adott díszletet, milyen költségvetéssel dolgozhatunk. Volt időszak, amikor három-négyszer ennyi pénzből gazdálkodhattunk. Figyelembe kell venni, milyen színpadtechnikai berendezések adottak, mit kell vásárolni, mi az, ami korábbi előadásokból – a színház fényképeken és számítógépen katalógusba foglalt díszletraktárából – átalakítás után (vagy anélkül) felhasználható. Korábban létrehoztunk egy díszletgyártó műhelyt, amelynek méretei megegyeznek a színházi színpad méretével, így a díszleteket az eredeti méretben teljesen készre lehet gyártani, illetve a gyártási folyamat során a díszleten könnyebb az esetleges módosításokat végrehajtani. Mindezek függvényében változik a munkafolyamat hossza is. Egy biztos, a bemutató előtti nyolc-tíz főpróbának már a kész díszletben kell zajlania.
– Honnan szerzi ilyen gazdag pályafutás után az impulzusokat egy-egy újabb díszlet elkészítéséhez?
– Az évad meghirdetésekor már lehet tudni, melyik darabban ki fog közreműködni. Gyakran a rendező kér meg kifejezetten engem a díszlet tervezésére. Ha megvan az ötlet, akkor nem hagy nyugodni addig, amíg először papíron fel nem vázolom magamnak, majd utána mindaddig, amíg el nem készítem a makettet. Vannak nyugodtabb időszakok, amikor csak napi egy-két órát, de van, hogy napi 24 órát dolgozom. Ez kicsit olyan, mint a művészlét: amíg nem jön az ihlet, addig nincs nyugalmam, de ha megvan, akkor meg kell valósítani az elképzeléseket.
– Mit jelent Perlaki Róbert számára a város és a Petőfi Színház?
– A véletlen folytán Budapesten születtem – mivel akkor vonult át az országon a front, és mindmáig ez is szerepel a személyi igazolványomban –, de egyébként többgenerációs veszpréminek mondhatom magamat. Itt élek, itt nőttem föl, itt dolgoztam, itt él a családom – tehát minden a városhoz köt. S ma is csak akkor érkezem haza, érzem otthon magam egy külföldi útról hazatérve, ha meglátom a „Veszprém táblát” a város határában. A színházhoz való viszonyom tulajdonképpen ugyanilyen. Ebben a színházban kezdtem dolgozni diákéveim után, és most is a társulat tagja vagyok. Nem is tudtam elhagyni a Petőfit, pedig sokszor hívtak máshová, Budapestre és vidékre is, ám mindig visszatértem ide. Öt évtizede dolgozom a színházban, a szamárlétrát végigjártam, és még ma is tervezem a díszleteket. Számomra Veszprém szent dolog.
– Mire büszke színházi pályafutásából?
– Óriási mesteregyéniségektől tanulhattam: Vogel Eric, Fehér Miklós, de a tervezőkollégáktól is sok fogást elsajátítottam. A nemzet legnagyobb színészeivel, rendezőivel, íróival – Illyés Gyula, Németh László, Gyurkovics Tibor – dolgozhattam együtt. Rengeteget kaptam személy szerint a szakmától, ez pedig a Petőfi Színház nélkül nem történhetett volna meg. Úgy érzem, művészetileg a színház nagyon értékes munkát végez, jó helyen áll az országos összehasonlításokban. Az előadásaink egyre jobbak, mutatja ezt a néhány év óta folyamatos nézőszám-emelkedés is. Boldog vagyok, hogy a társulat tagja lehetek, és remélem, még egy pár évtizedig az is leszek.
Névjegy:
Budapesten született 1944. június 8-án. A Veszprémi Petőfi Színház alapító tagja.
- 1961: világosító
- 1964: fővilágosító, műszaki vezető helyettes
- 1968: világítási felügyelő
-1972: műszaki vezető, világítás tervező
- 1975: műszaki szcenikai vezető
- 1980: szcenikai vezető, díszlettervező
- 1986: díszlettervező – szcenikai vezető
Meghívott vendégként, díszlettervezőként és szcenikai tanácsadóként közreműködött Budapesten a Pesti Színházban és a Várszínházban, a Győri Nemzeti Színházban, a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban és a Soproni Petőfi Színházban.
Szakmai Egyesületi tagsága:
- az OPAFKI Színháztechnikai Tudományos Egyesület: 1972-től tagja, 1992-2006 között elnöke, jelenleg tiszteletbeli elnöke
- a Díszlet- és látványtervezők Egyesületének tagja
Tanár:
Színház- és Filmművészeti Egyetem, szcenikai-díszletgyártás
Veszprémi Egyetem Színháztudományi Tanszék, szcenika
Él-hal a jó futballért, vagyis mostanában a Barcelona játékáért, s különösen Messiért. Legutóbb Puccini életrajzát olvasta.
Karlinszky Balázs
Fotó: Kovács Bálint, Petőfi Színház archívuma
Forrás: Veszprém Portré (vportre.hu)