Valló immár 5. éve jár vissza rendszeresen színházunkba, nem mellesleg nevelgeti, csinosítgatja az ö virágoskertjét, nyeseget, épít-szépít, tartalmat csempész akármibe, amihez nyúl. Nincs ez másként Kisfaludy utolsó vígjátékával sem, melyet azért tartanak nagyra, mert nem csak helyzet-, hanem jellemkomikum is átitatja a darabot.
Nyirkó István
Képgalériánk megtekintéséhez kattintson a fotóra!
Azért nagy és teljesített vállalkozás ez a Csalódások előadás, mert úgy porolja le a klasszikust, hogy tényleg mainak hat a szereplők érzelemvilága, motivációik ismerősek. Mindeközben megmarad félreértések, elszólások, meg nem magyarázott félmondatok szövevényén átívelő badar komédiának, amiben minden jó, ha vége jó.
Trokán Anna
Jó, hogy Trokán Anna játszotta Köröndy Linát, szélesebb skála áll így rendelkezésére egy asszony érzelmeinek eljátszásához, a büszke dactól a féltékeny szeretőn és a részeg libán át az őszinte szerelmesig. Dobra Mária és Kovács Gergely kedvesen, mohón, kamaszosan csetlenek-botlanak a felnőttek hülye játékainak kulisszái előtt, ők csak szeretni akarják egymás, semmi mást. Szép szála lett az előadásnak Mokány (Kőrösi Csaba) és Vilma (Terescsik Eszter) kettőse, akik bár nem így képzelik el a nagy Ő-t, mégis egymásban találják meg a boldogságot. Csarnóy Zsuzsa rövid szerepében is képes az örök vénlányság egyedi színfoltjait megtalálni. Sághy Tamás Gróf Elemirje a kezdeti tanácstalanság után beérik az előadás végére.
Oberfrank Pál
Oberfrank Pál pedig parádésat alakít Báró Kényesi szerepében. Vicces és gusztustalan, őrült és mindenképpen röhögnivaló, bájos alakítás. No, persze azt sosem szabad elfelejteni, hogy a közönség, az „emberek” szeretnek azon nevetni, hogy hogyan csinál feljebbvalójuk, jelen esetben színházigazgatójuk komplett hülyét magából a színpadon, de végtére is ez a mestersége: színész. Nyirkó István Lombai szerepében kedves és energikus uradalmi inspektor, és végül mesterkedéseit siker koronázza, hiszen nem akar ő rosszat plánumaival, csak sosem sül ki semmi jó belőlük.
Sághy Tamás
A díszlet egy kert, élő fákkal, pázsittal, kavicsos úttal, rózsákkal, még kis csobogó is lelhető benne, hűsíteni a felhevült kedélyeket. Egyszerre a vidéki élet és az emberi lélek színtere. Kivetkőznek, nekivetkőznek, újra és újra nekiindulnak harcaiknak az eredendően városi figurák és az ismeretlen, idegen elemben, a természetben is helyt kell állniuk, nem csak kapcsolataik hálójában utat vágni maguknak.
Kőrösi Csaba
„Tejet iszok és pipázok, / jó híremre jól vigyázok, / nem ér engem veszedelem, / magamat is elültetem.” Itt végül a szereplőknek nem kell a József Attila által javasolt útra térniük, mert a darab végén a sok csalódás után végre „minden úgy van, ahogy lennie kell”.
