Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. október 23. Gyöngyi
Veszprém
10°C
2024. október 23. Gyöngyi
Veszprém
10°C

Azért a víz az úr

2013. augusztus 29. 12:48
Körülbelül 15 évente hullik olyan mennyiségű csapadék, mint amit szerdára virradóra tapasztalt a város. Közel kéthavi csapadékmennyiség hullott a talajra néhány óra leforgása alatt.

Utoljára 1996-ban esett ilyen rövid idő alatt ekkora mennyiségű csapadék, akkor a Petőfi Színházat és a zeneiskolát is komolyabb kár érte, illetve több utcában is problémák keletkeztek - emlékeztetett Brányi Mária alpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján. A  mostani rendkívüli időjárással kapcsolatban elmondta, a Harmat utcai éghajlati állomás adatai alapján szerda hajnali 3 és délelőtt 9 óra között 91,5 mm (közel kéthavi) csapadék hullott, ennek nagyrésze 2 óra alatt ért földet jelentősen megterhelve ezzel a város csatorna hálózatát. - Minden észlelt problémát azonnal felmértünk és megkezdtük az elhárítást - tette hozzá.

Szödényi Kinga titkárságvezető az önkormányzati intézményeknél tapasztalt károkról számolt be. - A legnagyobb probléma a megyei könyvtárban jelentkezett, ahol a tetőbeázás az elektromos hálózatot is érintette, ezért szerdán zárva maradt a létesítmény, de csütörtöktől ismét látogatható az intézmény - tudtuk meg. A pontos kárfelmérést még nem fejezték be. Elmondta még, több iskolából, óvódából jelentettek kisebb beázást, helyenként az udvaron állt a víz, a károk elhárításában a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. munkatársai is segítenek.

A legismertebb közösségi oldalon számos kép mutatja, milyen állapotok uralkodtak Veszprémben szerda reggel<br>Fotó: facebook.comA legismertebb közösségi oldalon számos kép mutatja, milyen állapotok uralkodtak Veszprémben szerda reggel<br>Fotó: facebook.com

Az esetek többségében festéssel javítható az okozott kár, az intézmények akadálytalanul működnek - egészítette ki Schmidt István. A városfejlesztési iroda vezetője beszélt a Nemesvámos-Veszprém között nem rég átadott kerékpárút aluljárójánál tapasztalt állapotokról. - A rézsűn lévő növényzet feladata az útról lefolyó víz mérséklése, ez azonban még nem nőtt meg, így nagy mennyiségű sár került a kerékpárútra. A kivitelező a garancia terhére letisztítja az utat, javítja a hibát, illetve újratelepíti a növényzetet. Az aluljárót átmenetileg lezárták.

A belvárosi körforgalom alatti aluljáró területén is felgyülemlett a víz szerda reggelre. Ezzel kapcsolatban az irodavezető közölte, a lehullott mennyiségnél lassaban tudott az eső elfolyni, ennek okát még keresik. Úgy tudjuk, a vízátemelő szivattyúval lehettek problémák, ami a műszaki átadáskor még nem jelentkezett, illetve az innen a Sédbe irányított víztömeg a patak átmenetileg megemelkedett vízállása miatt visszaduzzadhatott. Vizsgálják, miként lehetne a jövőben az ehhez hasonló problémákat elkerülni.

Még nem nőtt ki a növényzet, ami a lehulló eső folyamát mérsékelte volna<br>Fotó: facebook.comMég nem nőtt ki a növényzet, ami a lehulló eső folyamát mérsékelte volna<br>Fotó: facebook.com

Elhangzott még, a Kossuth utcán épülő aluljáró területén is felgyülemlett a víz, ez azonban még építési terület, így a szükséges szivattyúk, árkok még nem készültek el.

Kovács Zoltán városüzemeltetési irodavezető elmondása szerint több helyen falevelek, ágak dugították el a csatornákat, ezért felgyülemlett a víz az utcákon, néhány helyen az átereszeket tömték el a lehulló növények, ezért kisebb kiöntések történtek. - A megyeszékhely déli részén záportározó védi a várost az elöntéstől, amely jól elvezette a hirtelen érkező csapadékot - jegyezte meg.

A szennyvízcsatornákat is megterhelte az esővíz, amely több helyen visszaduzzadt, többek között a kolostorok és kertek területén. Technikai okok miatt a Tesco közelében lévő aluljáróban is állt a víz rövid ideig. Az utakra felhordot sarat a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt munkatársai folyamatosan takarítják.

Kovács Zoltán a lakosság felelősségére is felhívta a figyelmet, hiszen hasonló esetek elkerülése érdekében fontos az ő szerepvállalásuk is, például a csatorna fedelek tisztántartása, a kapubejárók alatti átereszek karbantartása.

Újságírói kérdésre válaszolva elhangzott, minden intézményre vonatkozóan rendelkezik biztosítással az önkormányzat, a könyvtár tetőbeázása azonban komolyabb beruházást igényel, erre egyelőre nincs fedezet, jelenleg csak a károkat tudják javítani.

 

Cseh Zoltán
további cikkek
Ismét jön az Erőművek éjszakája Erőművek Éjszakája Ismét jön az Erőművek éjszakája Az izgalmas programsorozatba idén is bekapcsolódott a VKSZ Zrt, a Haszkovó utcai fűtőműben pénteken várják azokat, akik kíváncsiak azokra a kulisszatitkokra, hogyan oldja meg a város közel hétezer lakás fűtését tegnap 16:14 Rokonszenvesnek és jó vezetőnek tartják a fiatalok a nárcisztikusokat közélet Rokonszenvesnek és jó vezetőnek tartják a fiatalok a nárcisztikusokat Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar kutatói új tanulmányukban azt vizsgálták, hogy van-e kapcsolat a nárcizmus, pszichopátia, machiavellizmus – és a társas elfogadás között serdülőkorban. Eredményeik szerint a nárcisztikus fiatalokat rokonszenvesebbnek és népszerűbbnek tartják kortársaik – közölte kutatási eredményeit az egyetem. tegnap 13:52 Tegye próbára tudását Veszprém történelméből a Vehír és a Rubicon közös kvízében! közélet Tegye próbára tudását Veszprém történelméből a Vehír és a Rubicon közös kvízében! Királyok, királynék, hősök és anti-hősök… Veszprém fordulatos évszázadait számos történelmi alak formálta. A Vehír és a Rubicon közös kvízjátékában most arra vagyunk kíváncsiak, hogy olvasóink mennyire ismerik a Királynék városának híres személyeit és a hozzájuk köthető történelmi eseményeket. 2024. október 21. 23:19 Rák terjed a Séd vizében, aggódnak a szakemberek közélet Rák terjed a Séd vizében, aggódnak a szakemberek Komoly aggodalomra ad okot egy invazív faj terjedése a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szerint. 2024. október 21. 8:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.