És eljöve akkor a negyedik reggel,
sokgyermekű asszonyok indultak
a szétlőtt ablakszemek deszkakötése mögül,
félretolták Európa szeretetcsomagjait,
és úgy engedték el a férfiak fáradt arcát,
mint azok a rádió keresőjét,
és vonultak némán az emeletes házak futóárkaiban,
a kövezetre nyomtatott lánctalpak idézőjelei közt,
és idegen katonák hátráltak,
ütötte arcukat dér,
lüktető gyászba borult a tér,
és akkor az asszonyok mécsest gyújtottak,
szemük örök lobogását,
és ahogy a bögre tejet teszik a kicsi arcok elé,
olyan mozdulatokkal virágozták föl
a harcokban elesett hősök sírját.
Bernáth Ildikó beszédében felidézte 1956 emlékét, és a forradalom leverését követő időszakot, amelyben egyik napról a másikra "ellenforradalmár" lett a forradalmárokból. Az emberek ekkor is hittek abban, amiért októberben utcára vonultak, a diktatúrával és hazugságokkal szemben hittek a független, demokratikus Magyarország eszményében. Veszprémi nők 1956 december hatodikán virággal és fekete zászlókkal gyülekeztek a téren, ahol megmutatták, a forradalom a szívekben él, így az áldozatvállalás sem volt hiábavaló - mondta el.
Ezután felolvasta a néma tüntetésen résztvevő hős asszonyok névsorát, majd a jelenlévők, az 56-os Szövetség, a KDNP, a Munkástanácsok, a Fidesz veszprémi szervezeteinek képviselői koszorúkat és az emlékezés mécseseit helyezték el a táblánál.
