Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C

“Isten belép az emberi életbe, és megszenteli azt”

2024. december 25. 9:44 // Forrás: Veszprémi Érsekség
Az Istent dicsőítő angyalok éneke hívott ma éjszaka bennünket össze és mi is szeretnénk csatlakozni az ő dicsérő énekükbe. Szeretnénk tanúi és részesei lenni Jézus Krisztus születésének, szeretnénk, hogyha ez az ünnep bennünk is megszületne, átalakítana és átformálna bennünket. -mondta el érsek atya köszöntőjében.

Udvardy György prédikációjában kiemelte, hogy Isten válasza az ember kérésére egy gyermek, Jézus Krisztus, aki vállalja az emberi lét kiszolgáltatottságát. Isten belép az emberi életbe, megszenteli azt, és emberré válva, a szeretet arcát mutatja meg. Ezáltal válik felismerhetővé, hogy Isten Atya, akihez bátor bizalommal fordulhatunk. A főpásztor hangsúlyozta: Jézus születése visszaadja az emberiség elveszett méltóságát, amelyet bűn, önzés és hibák miatt elveszíthetünk. Jézus szegényként jön közénk, vállalva a nélkülözők, az üldözöttek és a menekülők sorsát, példát mutatva az összetartozásra és a felelősségre.

Érsek atya a család méltóságáról is beszélt, amely Isten által akart közösség, ahol a férfi és nő egymásnak ajándékozott élete gyermekekben teljesedik ki. A tradíció fontosságát is hangsúlyozta, amely nem a múltba réved, hanem a jövőt építi, az értékeket átadva a következő nemzedékeknek.

Udvardy György érsek atya arra bátorította a híveket, hogy a szeretetben, a hit megvallásában és a jó szolgálatában erősödjenek meg, hiszen a gyermek születése új közösséget teremt, és új módon segít tekinteni önmagunkra, feladatainkra és egymásra. A prédikáció zárásaként a főpásztor az angyalok üzenetére hívta fel a figyelmet, amely bátorítást és útmutatást ad arra, hogy jóakaratú emberek legyünk, és higgyünk abban, hogy Jézus csodát művelhet bennünk és közöttünk.

A szentmise záró áldása előtt Udvardy György érsek karácsony éjszakáján arra emlékeztette  a híveket, hogy Isten megajándékozott minket Jézus Krisztussal, a Megváltónkkal. Ez az éjszaka az ajándékozás jele, Isten szeretetének megnyilvánulása. Az érsek hangsúlyozta, hogy bár karácsonyt gyakran a szeretet ünnepének nevezik, ez nem az emberi szeretetből fakad, hanem abból, hogy Isten szeretete átjár minket, és Ő ajándékoz meg bennünket. Továbbá rámutatott, hogy a Jézussal való találkozás – akár a gyermekkel, a tanítóval, a megfeszítettel, vagy a feltámadottal – erőt ad a jótettekre és megerősít az örök élet reményében. Ez a találkozás teszi a keresztény embert bátorrá és elkötelezetté a jó cselekvésére. Végezetül áldott, boldog karácsonyt kívánt minden családnak, hívőnek és rászorulónak, azzal a bátorítással, hogy váljanak Isten áldásának közvetítőivé.

vehir.hu
további cikkek
Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi közélet Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. tegnap 22:50 Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. tegnap 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. tegnap 11:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.