Nagyon érdekes volt újraolvasni ezt az interjút, és kicsit újragondolni az elmúlt éveket. Épp Nádasdy Ádámot hallgatom a Líra online beszélgetésében − egyike a karantén dolgoknak, ami jó. Ő azt mondja, hogy lehet patetikusnak lenni. Neki lehet, én szimplán szentimentális hangulatba kerülök a felkérésetektől.
Amikor azt az első interjút készítettétek velem, akkor, 2012 januárjában kerültem a Manó Könyvekhez szerkesztőként, csak kapkodtam a fejem, és azt vettem észre, hogy 2013 januárja van, a két hónapos fiamat dajkálom, és már főszerkesztő vagyok. Nyolc év telt el, attól tartok, azóta ennyit nem voltam itthon összesen, mint mióta járvány helyzet van. Nem unalmas, mert egy elsős gyerekkel azért nem unalmas az élet otthon sem, befejezzük az írott nagybetűk tanulását, majd én folytatom egy írástanító munkafüzet feladatainak kitalálását. Röhögünk, hogy én duplán végzem most az elsőt. Még mindig rácsodálkozom, hogy milyen gyorsan olvas, érti is, továbbgondolja, jön, magyaráz, vicces is – nincs mit szépíteni, nagyon büszke anyuka vagyok.
Meg nagyon büszke kiadóvezető is, a 16 éves Manó Könyvekre is, a kamaszokat célzó Menő Könyvekre is. Évi 200 új cím, egy éve Disney Baby, Junior könyveket is csinálunk, és Disney Suli kiadványokat fejlesztünk. Szeretem a műhelymunka részét is, megtalálni, fejleszteni, jól felépíteni címeket, sorozatokat, vagy szerzőket egy elég addiktív dolog. Adrenalin függőséget okoz, érdekes elegy ez a világ: kicsit sem csupán „bölcsészkedés”, a szöveg, az illusztrációk (borítók) nagyon fontosak nyilván, a jó fordítás is, de keveredik a marketing, PR, a rendezvényszervezés, a pszichológia, tehetségkutatás, piacelemzés, a kereskedelem. Nem érezheted sosem, hogy tudod a tutit. Folyton változó rendszer, érdekes évente pár alkalommal külföldi partnerekkel is személyesen tárgyalni a nagy könyvvásárokon, vagy a saját irodájukban. Ami persze külön élmény, ha nevezetesen mondjuk New Yorkban a Flatiron épületében van… Ezeknél a nagy kultikus kiadók felé sétálva azért megszeppenve olyan dolgok jártak a fejemben, hogy nem gondoltam volna (az Egyetem utca valamelyik előadójában ülve), hogy a filmekben látott irodákban ülök, és kedélyesen tárgyalunk, értjük, hogy milyen könyvekről beszél a másik, közös terveket szövünk…
Persze az ember nem tud kibújni a bőréből: négy éve elindítottuk a Menő Könyveket, ez az imprint azért jött létre, hogy a kamaszokat is meg tudjuk szólítani, ehhez jól jött az a hat középiskolában tanárként eltöltött év. Imádom például a nekik készített antológiánkat (Az első, Szakítós, Hazudós), és baromi jó dolog, hogy a Rólad/Neked könyvekben még kamasz szerzők (vagy épp kamaszkoron túl lévő) regényei jelenthetnek meg, és olyan művek ezek, amik hitelesek a célközönségnek is, de tanárok, szülők is olvassák, használják egyfajta kulcsként. Ez is kicsit szülői büszkeség, amikor bábáskodsz ezeknél a regényeknél, és segíted, de kicsit óvod is a szerzőjüket. Azt hiszem, Nyáry Lucának mondtam, hogy a szerkesztő kicsit olyan is, mint egy aggódó nagynéni. A korábbi Ir(T)ás táborosok közül pedig sokan neves kiadóknál jelentek meg, nagyon jó őket követni.
Régi kedves egyetemi tanárom, Hermann Zoltán a Pannon Egyetemen tanított minket, az első magyaros évfolyamot, és amikor tavaly megkeresett, hogy a Gyerekirodalmi képzésben, a Károlin lenne-e kedvem tanítani, akkor szerintem ő is tudta, hogy ez nem is kérdés valójában. Szerkesztői és kiadói ismeretekről beszélek, idén az a fura szituáció állt elő, hogy egyik volt veszprémi évfolyamtársam ült velem szemben, jó volt összemosolyogni.
Bár a gyerek-, és ifjúsági irodalom tölti ki a napokat, nem megy, hogy ne figyeljek a „felnőtt” irodalomra, az egész könyvpiacra. Továbbra is szívesen moderálok beszélgetéseket, kötetbemutatókat, vagy szervezem és háziasszonykodom az Olvasás éjszakájának programjain.
És, tipikusan a végére hagyom, szerencsére nagyon sok helyre hívnak előadni. Nem csak arról, hogy mit olvassunk a gyerekeknek (0-tól 20ig), de író-olvasó találkozókra is. A nektek adott interjúban azt válaszoltam: „Mivel nem ez a fő az életemben, semmiféle nyomást nem érzek, írok, ha kedvem, ötletem, felkérésem van.” Hát, valahogy így volt… aztán mostanra már tizenpár könyvem van. Megjelent egy novelláskötet, majd amikor otthon voltam, akkor született a Tesó lettem! ötlete, ezzel indult a családi beszélgetőkönyv sorozatom Pásztoy Panka illusztrációival. Ennek már a 6. kiadásánál járunk, ezt követte a Jó gyerek lettem!, a Szuper napom lett!, a Hiányzol. Egy családi útikönyv-mesekönyv sorozatot is írok, az Utazik a család! kissé szeleburdi hősei − 3 gyerek+szülei+macska+kutya – Magyarország különböző régióit barangolják be. Voltak már a Balatonnál, a Velencei-, és a Tisza-tónál, a Dunakanyarban, Eger környékén, Mohács környékén, most Pécs felé veszik az irányt, ha kiengedik őket a karanténból. Veszprémbe nem hívták még őket, de remélem, fogják! Nagyon klassz, hogy a fiammal valóban bejárhatjuk a környéket, megnézzük, kipróbáljuk, megmásszuk a hegyeket, romokat, nevezetességeket, amit a mesebeli család is, mindig nagyon sok segítséget kapunk. Szalma Edit illusztrálja a köteteket, és nagyon jó móka, ha ő is jön velünk a bemutatókra, nem csak kulturális, hanem sokszor valódi túrák is ezek.
Hogy mi mást csinálok? Főzök-e? Igen. Sőt mosok is. Takarítani is, de még vasalni is én szoktam. Sokat társasozunk is, jól jön az egyetem alatt szerzett csocsó tudás, ha a fiam előtt menőzni akarok. Már tudunk együtt koncertekre járni, meg nagyon jó, hogy nem csak mesefilmet lehet együtt nézni. Egyik szenvedélye a színház, nagyon várja, hogy újra nyissanak, és az összes elárvult jegyünknek legyen új időpontja.
Hobbi? Néha szoktam aludni is. ☺
Névjegy
Csapody Kinga a veszprémi Pannon Egyetem magyar szakán végzett, hat évig tanított a zirci III. Béla Gimnáziumban, volt a www.veszprem.hu főszerkesztője, számos könyv szerzője. Jelenleg a Manó Könyvek Kiadó kiadóvezető-főszerkesztője, Budapesten él a fiával.
A cikk a Veszprém Portré 2020/3. számában jelent meg.
Fotók: Szalmás Krisztina, Manó Könyvek
