A családi fotóalbumban őrzünk néhány képet régi óvodai karácsonyokról: néhányan közülünk pásztorsubában állnak, más a betlehemi csillagot imitálja, aztán ott vannak a keleti bölcsek is, no meg persze a Szent Család. Az ünnepi készülődés jegyében mi is előadtuk a betlehemi játékokat, igaz, már akkor, 25 évvel ezelőtt is csupán óvodai keretek között.
A régi falusi időkben ez még nem így volt: akkor még nem egy teremben voltunk összezárva, s a szokás sem csak abból állt, hogy felállítottunk egy betlehemi jászolt a templom előtt – amire manapság leginkább szorítkozunk betlehemezés címszó alatt.
Fotó: Fortepan, 1942 (Adományozó: Miklós Lajos)
Annak idején igazán megadták a módját a paraszti betlehemezésnek: a falusiak házról házra jártak, előadva Szűz Mária és Szent József szálláskeresését, a kisded Jézust meglátogató háromkirályok és a pásztorok történetét. Az előadás egyszerre volt szórakoztató és meghitt, s közben igazán érezhette az ember, hogy a közösség része, figyelnek rá: a betlehemezők vidámságot és ajándékokat vittek a meglátogatott házba, amiért cserébe megvendégelték őket.
Érdekesség egyébként, hogy bár a betlehemezést színtisztán keresztény szokásként tartjuk számon, valójában pogány népszokásokkal nyerte el mai formáját. Természetesen a pogányok nem Jézus születését ünnepelték, hanem a sötétség felett győzedelmeskedő fényt (amelyet azért a keresztény ünnep is jelképez szimbolikusan), a házakat hangoskodva járó jelmezes alakok pedig az ártó, gonosz szellemeket igyekeztek elkergetni.
Fotó: Fortepan, 1923 (Adományozó: Göcseji Múzeum)
A betlehemezés később aztán főleg a paraszti kultúrában, a falvakban terjedt el – idehaza a 19. században honosodott meg, ám tájegységenként egy kicsit eltérő formában adták elő. A Dunántúlon például gyakran bábokkal adták elő a betlehemi történetet – innen a bábtáncoltató betlehemezés elnevezés, mely főleg a Balaton és Esztergom környékén, illetve a Felső-Tisza vidéken terjedt el –, míg Erdélyben a pásztorok is álarcot viselnek.
Gyakran a jelenetek előadásában is volt eltérés. A betlehemezés része lehetett például a Heródes-játék is, amely szerint a napkeleti bölcsek találkoznak Heródessel, majd az angyallal, aki figyelmezteti őket, hogy kerüljék el őt, s adott esetben Heródes bosszúját beemelik a játékba. Ezek a jelenetek aztán néhol önállósultak is, s a betlehemezők többször is látogatást tettek a falulakóknál az adventi-újévi időszakban: előbbi alatt a szálláskeresést adták elő, míg utóbbi időszakban, vízkeresztkor a Heródes-jelenetet.
Fotó: Fortepan, 1942 (Adományozó: Miklós Lajos)
A betlehemezés azonban többnyire a szórakoztatásról szólt, és a főszerepben nem is annyira a Szent Család állt, hanem a három pásztor a nagyothalló öreggel, aki mindent félreért és folyamatosan visszakérdezget. Ők azok, akik tréfás párbeszédeken keresztül elmesélik Jézus születését is – ehhez egyébként egy templom alakú jászol is dukált, amit két angyalnak öltözött szereplő cipelt.
Ma már ez a hagyomány sajnos többnyire kikopott az életünkből, s csak a kisebb falvak tartják magukat (nagyobb helyeken, városban nyilván logisztikai okokból nehezebb is lenne megtartani a hagyományos betlehemezést), de a szokás jobbára itt is iskolai, óvodai előadások formájában él tovább. Két évvel ezelőtt Nagyvázsonyban azért újra nagyobb lendületet kapott a betlehemezés: a Kinizsi várnál tartott, Szeles József által rendezett zenés műsorban a település apraja-nagyja, óvodások, iskolások, nyugdíjasok, a férfidalárda, a női dalkör tagjai, lovasok, valamint élő állatok is szerepet kaptak, ezzel pedig a Kárpát-medence legnagyobb élő szereplős betlehemi játékát sikerült összehozni.
