A bronzcsata ötödik, egyben utolsó felvonását péntek este Veszprémben rendezték meg. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 2-2 volt, miután a bakonyiak hétfőn 3-1-re nyertek Debrecenben, így kiharcolták a hazai pályán rendezett döntő összecsapást.
A képlet egyértelmű volt: a találkozó győztese szerezte meg a bajnoki bronzérmet.
A veszprémiek ennek megfelelő elszántsággal kezdték a mérkőzést. A tizenkettedikben Szabó öngóljával került előnybe a házigazda, majd négy perccel később Lipl is betalált, így már 2-0 állt az eredményjelzőn.
A DEAC a szünet előtt Tóth révén szépített, így a csapatok egygólos hazai vezetéssel vonultak szünetre (félidő: 2-1).
A fordulást követően a Veszprém rövid idő alatt eldöntötte a találkozó sorsát. Lipl másodszor is eredményes volt, egy perccel később Hadházi növelte tovább a különbséget, majd a huszonnegyedikben Dorogi is bevette a debreceni kaput (24. perc: 5-1).
A hazaiak azonban hajrában sem lassítottak. Az öt a négy elleni taktikát folytató vendégeket előbb Molnár, majd a kapus Spandler (!) is mattolta, kialakítva a 7-1-es végeredményt.
A VEHIR.HU Futsal Veszprém fölényes győzelemmel zárta le a párharcot, és megszerezte a férfi futsal NB I bronzérmét.
A találkozó után a csapat és a szurkolók Hadházi Sándortól is elbúcsúztak. A tehetséges futsalos a következő idényben a lengyel élvonalban folytatja pályafutását. A bakonyiak emlékezetes évadot zártak a szerb Marko Perics vezetőedző irányításával.
A VEHÍR Veszprém megnyerte a Magyar Kupát, bronzérmet szerzett a bajnokságban, valamint története során először szerepelt a Bajnokok Ligájában, ahol az angol és a norvég bajnokot is legyőzte.
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 5. mérkőzés:
VEHIR.HU Futsal Veszprém–DEAC 7-1 (2-1)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok. Vezette: Zimonyi (Juhász, Urgyán)
VEHIR.HU Futsal Veszprém: Spandler – Dorogi, Hadházi, Fellembek, Lipl
Csere: Horváth, Pénzelik, Juhász, Knizs, Molnár, Dróth, Balogh, Bognár, Vér
Vezetőedző: Marko Perics
DEAC: Soczó – Krajnyák, Lévai, Ricardo, Caique
Csere: Faragó, Elek, Erdei, Vass, Erdei, Győri, Tóth, Tóth, Szabó
Vezetőedző: Tihanyi Csaba
Gólszerzők: Szabó (12., öngól), Lipl (16., 22.), Hadházi (23.), Dorogi (24.), Molnár (37.), Spandler (37.), illetve Tóth (19.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3-2 a Veszprém javára
A férfi futsal NB I 2025/2026-os idényének dobogósai:
- Újpest FC
- ÁSF Nyíregyháza
- VEHIR.HU Futsal Veszprém
