Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Európa nem akar beavatkozni a belügyekbe

2011. február 7. 3:00 // Forrás: MTI
"Az alapvető cél az európai integráció teljessé tétele. Egyelőre még nem tartunk ott, ez még egy befejezetlen ügy".

Európa nem akar beavatkozni egyetlen ország belügyeibe sem, de mindig ott van, ahol a segítségére szükség van, hogy támogassa az alapvető értékeket és elveket - húzta alá Martonyi János külügyminiszter a Hszinhua kínai hírügynökségnek adott interjújában, az egyiptomi történésekről feltett kérdésre adott válaszában. A fényképes interjút online kiadásának címoldalán közölte szombaton a Global Times (GT) című kínai napilap.

A minisztert a magyar EU-elnökség kapcsán kérdezte Budapesten Peter Murphy. "Hatalmas feladat, történelmi kihívás, lehetőség és felelősség egyszerre" - húzta alá Martonyi, aki 2011-et "Közép-Európa évének" nevezte, utalva arra, hogy az idén Magyarország, illetve Lengyelország osztozik az elnökség feladatán. A miniszter szerint a siker annak a világos üzenete lesz, hogy: "Közép-Európa érett".

Martonyi az uniós elnökség prioritásai között említette a gazdasági kormányzás megerősítését szolgáló hat jogszabály vitájának lefolytatását, és elsődleges célnak nevezte, hogy ezeket még a magyar elnökség alatt elfogadják.

Magyarország erősen támogatja a nyugat-balkáni országok integrációját az unióba, Horvátországgal az élen - erősítette meg Martonyi, s kijelentette: "jó esélyt" lát arra, hogy a tárgyalások Horvátországgal lezárulnak az idei első félév végéig, s a lengyel elnökség idején már sor kerülhet a dokumentumok aláírására is. A bővítés fontos, mivel a szavahihetőség üzenetét hordozza a világ és elsősorban más jelöltek, illetve pályázó országok számára - idézi a minisztert a kínai hírügynökség tudósítója.

"Az alapvető cél az európai integráció teljessé tétele. Egyelőre még nem tartunk ott, ez még egy befejezetlen ügy" - hangoztatta a magyar miniszter. Hozzátette: "Ha Európát valóban teljessé és szabaddá kívánjuk tenni, a feladatot be kell fejeznünk. A jövőben a Nyugat-Balkán valamennyi országának csatlakoznia kell."

Martonyi Törökország EU-tagságának magyarországi támogatásáról is beszélt. Mint mondta: meggyőződése: szerint jobb Törökországot Európán belül tudni, mintsem azon kívül. Ezen a területen a magyar elnökség szeretne törökökkel egy lépéssel előrébb jutni - tette hozzá.

Az interjú foglalkozik az "Európa legnagyobb etnikai kisebbségét", a romákat érintő közös európai stratégia kérdésével is. "Élnek szegény emberek ebben az országban, akik között elsődlegesen talán ott vannak a romák, de a népességen belül nagy számban találhatók nem romák is, akik ugyancsak segítségre szorulnak" - magyarázta Martonyi. "Ezért gondolom, hogy a roma integráció kérdését szélesebb összefüggésbe kell helyezni, amit mi úgy hívunk, hogy társadalmi befogadás" - fűzte hozzá.

Arra felvetésre, hogy Románia és Bulgária márciusi schengeni csatlakozásával kapcsolatban Franciaország és Németország kifejezte ellenzését, a magyar külügyminiszter azt mondta, bízik abban, hogy Magyarország segítheti egy kompromisszum elérését, s ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz azért, hogy a két ország mielőbb bekerüljön a schengeni övezetbe.

A keleti partnerség májusi második csúcstalálkozójával kapcsolatban a magyar diplomácia vezetője azt hangoztatta, hogy a budapesti csúcs lendületet kíván adni az együttműködésnek.

A külügyminiszter kitért arra is, hogy az EU szoros figyelemmel követi az észak-afrikai, különösen az egyiptomi eseményeket. "Az EU-nak igen határozott földközi-tengeri politikája van. (A történések) közvetlen hatással vannak ránk, érintenek bennünket, és miközben nem akarunk beavatkozni egyetlen ország belügyeibe sem, Európa mindig ott van, ahol a segítségére szükség van, hogy támogassa az alapvető értékeket és elveket" - szögezte le Martonyi János külügyminiszter a kínai hírügynökségnek adott interjújában.

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.