– Milyen út vezetett a 3D-s látványtervezésig?
– Tizenkét éve kezdtem el dolgozni a reklámszakmában mint grafikus és dekoratőr. Fokozatosan tanultam bele a szakma rejtelmeibe, újabb és újabb számítógépes programokat ismertem meg, és mellette sok kivitelezésben vettem részt. Később az új munkahelyemen már csak reklámgrafikával foglalkoztam. Hét éve próbálkozgattam egy 3D-s szoftverrel a belső dekorációk elkészítésénél. Az elején nagyon nehézkesen alakult a dolog, de aztán autodidakta módon, rengeteg szakirodalom átböngészésével sikerült a mai napra olyan szintet elérnem, hogy most már főállású vállalkozóként csak ezzel foglalkozom, és 3D-s látványtervező vagyok.
– Mit tervez egy 3D-s látványtervező?
– Elsősorban a belsőépítész által kitalált belső teret jeleníti meg – a színeket, a bútorokat, a kiegészítőket, a fényeket. A 3D-s szoftver olyan képet tud alkotni, amely a valóság tökéletes mását tükrözi. Meg tudom mutatni a még meg nem épült teret, gyakorlatilag képet adok a jövőről. Mióta a 3D-vel foglalkozom, másként látom a világot, figyelem, hogy a fénynek milyen a terjedése, hogyan vetül a falra, milyenek az árnyékok; részletesebben látok azóta, hiszen így tud az ember 3D-ben valósághűt alkotni.
– Mennyire lehet megélni belőle, mennyire életbiztosítás ez a szakma?
– Egy szerencsés összekapcsolásnak köszönhetően döntöttem úgy, hogy csak ezzel fogok foglalkozni. Egy budapesti belsőépítész hölgy az interneten ráakadt a weblapomra (www.3dzone.hu), megtetszett neki a hangulata, megkeresett, egy-két belső teret megterveztetett velem – kiváló munkakapcsolat alakult ki közöttünk, és azóta együtt dolgozunk. Amióta én csinálom a látványterveit, új megrendelésekhez jutunk, az emberek meg vannak elégedve a munkánkkal.
– Ha jól tudom, az egyik televíziós csatorna műsorában is szerepeltetek.
– Múlt nyáron megkerestek, hogy vegyünk részt a DEKO Tv „Egy lakás három terv” című műsorban. A készítők olyan lakásokat kerestek, amelyeket a tulajdonosok fel akartak újítani. Több belsőépítész-látványtervező csapat is beszállt a „versenybe”. Egy lakás belső tervét három csapat készítette párhuzamosan – a tulajdonos vázlatos elképzelései alapján próbáltuk kitalálni az igényeit, és megterveztük a teret. Ezek után a forgatási napon előadtuk a terveket verbálisan és animációval. A projekt három hónapig zajlott, és rendkívül jó reklámnak bizonyult. A tények magukért beszélnek: a weboldalam látogatottsága nyolcszorosára ugrott.
– Melyek voltak a legkomolyabb munkáid?
– Alkottam egy buszpályaudvar és egy bölcsőde látványtervet Makovecz Imrének, de sokkal büszkébb vagyok a belső tereimre, például a DEKO Tv-nek készített legelső projekt bámulatosra sikeredett.
– Sokan foglalkoznak hazánkban a 3D-s látványgrafikával?
– Ha ahhoz viszonyítunk, hogy mennyi grafikus dolgozik Magyarországon, akkor nagyon kevesen. Szinte név szerint ismerjük egymást az országban, és a 3D-s látványtervezők közül egy talán 20–30 százalék készít valóban minőségi munkát.
– Mi lehet ennek az oka?
– Nagyon nehéz megtanulni, rengeteg idő és rendkívüli kitartás kell hozzá. Ahhoz képest, hogy hét éve foglalkozom vele, az egésznek csupán 60–70 százalékát ismerem. Maga a program, a szoftver folyamatosan változik, azaz naprakésznek kell lenni, és emellett rendkívül bonyolult: egyfajta dolgot, tárgyat, kiegészítőt, fényt, árnyékot tízfajta módon el lehet készíteni.
– Ebben a munkában a folyamatos tanulás képzi tovább az embert, vagy születni kell rá?
– Nyilván kell valami kreativitás a dologhoz, szükséges egy látásmód, amivel az ember a fényeket és az árnyékokat úgy meg tudja jeleníteni, hogy hangulata is legyen a képnek. Ha ránézek egy tervre, és úgy érzem, hogy szívesen beleülnék a rajta megjelenő kanapéba, akkor jól dolgozott a látványtervező. Ha viszont csak hideg teret látok, akkor valamit elrontott a tervező. Ez a nagy különbség. Ahogy nekiálltam a dolognak, egyre jobban belemélyedtem. Meglátásom szerint az ember akkor tud legjobban tanulni, ha munkával tanul, és nem pedig este otthon gyakorol magának. Tehát szükséges a tehetség, de ez nem elég, állandóan tovább kell képeznem magam.
– Szerencsés embernek tartod magad, hogy ráakadtál egy olyan dologra, ami érdekel, és magas szinten is tudod művelni?
– Lehetne mérlegelni, hogy ki a szerencsés az életben. Az az ember, aki folyamatos kihívásokat kap az élettől, melyeken át kell rágnia magát, viszont ez ösztönzi arra, hogy egyre több legyen, mert vágyik rá; vagy pedig aki mindent megkap az élettől, de nem tudja kihasználni? Szerencsésnek tartom magam – és nem is. Ha más ennyi buktatóval találkozott volna, mint én, lehet hogy már hídnak ment volna. Engem pedig talán épp’ ezek a buktatók tettek azzá, aki vagyok, vagy aki leszek. Biztosan nem ezt a munkát fogom végezni egész életemen át, de ez is elvezet valahova, ahogy az életem eddigi dolgai is elvezettek idáig. Ez is csak egy állomás. Az persze nem mellékes, hogy jól érzem magam benne, élvezem a munkámat.
– Mire vágysz?
– Rövid távon arra, hogy ebben a munkában országos szintű pozíciót foglaljak el – az adottságaim megvannak hozzá. Most a megkapaszkodás időszakában tartok, lassan látom a rengeteg befektetett munka eredményét: egyre többen keresnek meg, a weboldalam egyre nézettebb, látványosabb, és szép munkák találhatók rajta. Amikor anyagilag megtehetem, szeretnék elvégezni egy lakberendezési és egy alkalmazott grafikai iskolát, mert minden tudás újat tud mutatni, még akkor is, ha nem feltételen használja az ember. Hosszú távon nem az az életcélom, hogy a zsebemet pénzzel tömjem. Mindenképpen valami kreatív munkát szeretnék csinálni, hogy mit, azt még nem látom.
– Van olyan munka, projekt, amit szívesen megcsinálnál Veszprémben?
– Szívesen megtervezném a húszemeletes új stílusát, nagyon nem tetszik az az épület, és ha már van egy ilyen zserbó a város közepén, lehetne belőle szépet is csinálni.
X
