Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kevesebb igazolvány is elég lesz

2011. február 10. 3:00 // Forrás: MTI
Az egységes kártyarendszer működésének létrehozásához szükséges intézkedések határideje 2012. december 31.

A kormány tervei szerint a jövőben egységesítik az állam által kibocsátott okmányokat, belépőket, ami azt jelenti, hogy a jelenleginél kevesebb igazolványa lehet az embereknek, egy-egy kártyával pedig több helyen is azonosíthatnánk magunkat. Minderről a nemzeti egységes kártyarendszer koncepciójának kidolgozására kinevezett miniszteri biztos nyilatkozott szerdán az MTI-nek. Vetési Iván elmondta: az új rendszerhez önként is lehetne csatlakozni: ha például egy uszoda szeretne kibocsátani egy éves bérletet, csatlakozhatna az egységes kártyarendszerhez, így a vásárlók egy már meglévő azonosítójuk érvényesítésével léphetnének be, nem kellene az uszodának külön igazolványt kibocsátania.

Vetési Iván kifejtette: jelenleg nagyon sok típusú, körülbelül hat oldalon át sorolt, az állam által kibocsátott okmány, belépőkártya van forgalomban, amelyek többsége más-más koncepció, technológia alapján készült. A cél ezért ezek egységes rendszerbe foglalása, így többek között az azonosításra való alkalmasságuk egységesítése. Az érintett okmányok között van például a személyi igazolvány, a jogosítvány, a diákigazolvány, a taj-kártya, továbbá az állami intézmények belépői. Az útlevelet nem érintené az egységesítés.

A gyakorlati életben ez azt jelentené - folytatta -, hogy ha valakinek felveszik az adatait egy okmányirodában például a személyi igazolványa elkészítéséhez, akkor rendelkezhetne arról, hogy ezeket az adatokat más okmányainak a kibocsátásakor is felhasználhassák, és ne kelljen minden alkalommal külön megadni azokat. Emellett ugyanolyan elektronikai eszközzel lehetne minden kártyát azonosítani.

Arra a felvetésre, hogy az okmányok kinézete is változhat-e, elmondta, elképzelhető, hogy egységesül az arculat, de például a jogosítvány európai uniós egységokmány.

Az egységes kártyarendszer működésének létrehozásához és bevezetéséhez szükséges intézkedések meghozatalának határideje 2012. december 31.

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.