A Magyar Alumínium Zrt. területén 2010. október 4-én a X-es iszaptároló kazetta nyugati gátjának átszakadása miatt bekövetkezett katasztrófa felszámolása, illetve a keletkezett károkkal kapcsolatos helyreállítási, újjáépítési feladatok helyszíni vezetése érdekében a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) főigazgatója Újjáépítési Koordinációs Központ (ÚKK) működését rendelte el. Az ÚKK kéthetes váltásban látja el feladatait. A központ részére a vészhelyzet kezelésében résztvevő valamennyi társ- és egyéb szerv összekötőket biztosít.
Az ÚKK által végrehajtott feladatokról, a kármentesítésről, a helyreállításról és az újjáépítés jelenlegi helyzetéről tartottak helyszíni szemlével egybekötött sajtótájékoztatót február 9-én Devecserben és Kolontáron.
Az ÚKK munkájáról Benkovics Zoltán pv. dandártábornok tett jelentést szerda délelőtt. Beszámolt arról, hogy a vegyi felderítőcsoportok folyamatosan ellenőrzik a csurgalékvizeket, illetve a két folyó pH-értékét. – A Marcal folyó vize néha piros, de ez a meder kotrása miatt van így. Az újjáépítési munkálatok rendben haladnak, eddig 62 építési engedélyt adtak ki: negyvenkettőt Devecserben és húszat Kolontáron – mondta.

Dr. Szaló Péter és Ékes József országgyűlési képviselő
Szaló Péter területrendezési- és építésügyi helyettes államtitkár elmondta, a sérült házak lebontását követően emlékparkot szeretnének létesíteni, amelyben tavat és zöldövezetet hoznak létre. A károsult házak közül csak egyet hagynak meg, amely emlékeztet a katasztrófára.
Szabó Csaba miniszteri biztos a mentesítési munkálatokról számolt be, majd később a devecseri helyszínen szemlét tartott. – Több településen is dolgozunk egy időben. A Marcal kotrása 10 kilométeres szakaszon megtörtént, de folytatódik. A halastavat le kell csapolnunk, hiszen ez is szennyezőforrást jelent. A kertek helyreállításában is segítünk. Korábban 298 károsultat kérdeztünk meg, mit kíván tenni földjével, közülük 104 fő el akarja adni, 14 ember pedig cserét kért. A munkálatok előreláthatólag március végére befejeződnek – mondta.
A károsultakkal a jogi munkacsoport köti meg az építésről és a használt ingatlan vásárlásáról szóló szerződéseket. Jelenleg 78 új építésű ingatlanra és 60 használt lakás vásárlására született támogatási szerződés. Január közepére összesítették a lakossági kárigény-bejelentő lapokat. Összesen 410 nyomtatványt nyújtottak be, közel egymilliárd forintos kárigénnyel. A megállapodások előkészítésére Devecserben megalakult a négytagú Koordinációs Újjáépítési Központ Iroda.

A bútorok pótlására szánt termékeket Devecserben, a Bem utcában kialakított bemutatóteremben helyezik el. A bútorok többféle színben rendelhetők, a kárpitos termékek szövet és bőr anyagai széles választékban állnak rendelkezésre. A károsultak az előre egyeztetett időpontban tudnak választani a termékek közül. A kiválasztást lakberendező szakemberek segítik. A gyártó 30 napon belül elkészíti a bútorokat. A károsultakkal az időpontegyeztetés folyamatban van.

Devecseri építkezés
Az újonnan épülő kolontári és devecseri lakóparkot Hellebrandt Ferenc, a VeszprémBer Zrt. vezérigazgatója mutatta be. Kolontáron 20 családi ház építését már megkezdték, dolgoznak a közművek kiépítésén. A gázvezeték-hálózat gáz alá helyezése megtörtént, a mintaháznál a héten már a belső vakolás zajlik. Devecserben 102 építési telket alakítottak ki, 56 családi ház építése megkezdődött. Jelenleg a földmunkákat végzik, illetve alapozzák a házakat.

Dr. Bakondi György és Nagy Anna
– Tavaly a teljes kétségbeesés, reménytelenség miatt mindenki úgy érezte, mindennek vége van – fogalmazott Nagy Anna kormányszóvivő. – Alig több mint négy hónap telt el, s amit most látunk, az maga a csoda. Sok család jobb a jövőben körülmények között élhet, mint korábban. A kártalanítás zajlik, az embereknek mindenük meglesz, de emellett a közösséget is fejleszteni kell.

Dr. Bakondi György
– Kolontár volt az első település, melyet elért a vörösiszap – számolt be róla dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, az állami felügyelet alá vont MAL Zrt. kormánybiztosa. – A gyár már nem jelent veszélyt az itt élőkre. Nehéz időszakon vagyunk túl, ami intenzív munkával, kollektív erőfeszítéssel telt el. Szeretnénk elérni, hogy ne csak újjáépüljenek a házak, hanem a lakosságot is megtartó település legyen Kolontár, ahol új munkahelyek létesülhetnek. A határidő június 30., ami teljesíthető.
