Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„A védelem időszaka következik”

2011. február 12. 3:00 // Forrás: Magyar Nemzet/MTI
Meg kell védeni az állampolgárokat az áram- és gázdíjak emelkedésétől, valamint a banki szolgáltatási díjak növekedésétől.

A kormánypárti képviselők a védelem időszakának fogják tekinteni a következő hat hónapot – jelentette ki Lázár János Siófokon, a Fidesz–KDNP kihelyezett tanácskozása után, pénteken. A kormánytöbbség azt javasolja, hogy április 18-án, ne pedig április 25-én, húsvéthétfőn döntsön az Országgyűlés az új alkotmányról – mondta Lázár.

A Fidesz frakcióvezetője közölte: képviselőtársai számára az jelenti majd a fő kihívást a következő fél évben, hogyan tudnak a közszolgáltatókkal, a bankokkal szemben védelmet biztosítani az emberek számára. Meg kell védeni az állampolgárokat az áram- és gázdíjak emelkedésétől, valamint a banki szolgáltatási díjak növekedésétől – tette hozzá.

Ennek érdekében három monitoringbizottságot hoz létre a frakció: az egyik az emberek jövedelememelkedését vizsgálja majd, a másik kettő pedig a közszolgáltató cégek politikáját, valamint a banki szolgáltatások díjainak emelkedését.

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.