Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megint változik az érettségi

2011. február 12. 3:00 // Forrás: Magyar Nemzet/MTI
Több mint száz tantárgyból lehet érettségi vizsgát tenni, ám a diákok többsége általában ugyanabból a néhány tárgyból választ.

A következő években legalább a felére csökkentené az országosan választható érettségi tárgyak számát az oktatásirányítás - olvasható a pénteki Magyar Nemzetben. A napilap ismerteti, hogy Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatási helyettes államtitkára szerint a lépéssel több száz millió forintot takarítana meg az állam, a diákokat pedig nem érné érdemi kár. Az államtitkár elmondta: jelenleg több mint száz tantárgyból lehet érettségi vizsgát tenni, ám a diákok elsöprő többsége általában ugyanabból a néhány tárgyból választ. Több olyan tantárgy is van, amelyből egy évben legfeljebb egy diák érettségizik, ám ezekből a tárgyakból ugyanúgy elő kell állítani a tételsorokat.

Hozzátette: teljesen felesleges, hogy például testnevelésből angol vagy spanyol nyelven is lehessen maturálni, hiszen a két tannyelvű iskolába járó gyerekek az elméleti tárgyak ismertetése során is be tudják mutatni idegennyelvtudásukat. - írja a Magyar Nemzet.

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.