Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Stabilitási tartalékról döntöttek

2011. február 13. 0:03 // Forrás: MTI
A most elrendelt intézkedések 237 milliárd forintos megtakarítást jelentenek, a további megszorításokhoz törvénymódosítás is szükséges.

Döntött a kormány a stabilitási tartalék létrehozásáról: a 250 milliárdos csomag legnagyobb tételét az teszi ki, hogy a kabinet a közvetlenül irányítása alá tartozó szervezeteknél, így a minisztériumoknál is mintegy 187 milliárd forintot zárol. A Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg az államháztartási egyensúly megőrzéséhez szükséges intézkedésekről szóló miniszterelnöki rendelet, amely intézkedik a Matolcsy György által bejelentett, mintegy 250 milliárd forintos stabilitási alap létrehozásának tételeiről. A kormány az irányítása alá tartozó fejezetek előirányzatainál február 23-i hatállyal összesen 187 milliárd forint zárol.

Az intézkedés legnagyobb vesztese a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, amelynél a zárolás összege 39 milliárd forint, ezt 34,9 milliárd forinttal a Belügyminisztérium, majd a 26,3 milliárddal a Honvédelmi Minisztérium követi. A rendelet szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt is érinti a spórolás, itt 13 milliárd forintot zárolnak. A nyugdíjbiztosítási és az egészségbiztosítási szervek és központi kezelésű előirányzatoknál ez a lépés összesen 2,1 milliárd forint elvonását jelenti.

A zárolások mellett a teljes mértékben saját bevételből gazdálkodó, a kormány irányítása alá tartozó központi költségvetési szerveknek összesen 3,08 milliárd forintot kell befizetniük a büdzsébe. Ez a lépés érinti a fővárosi és megyei kormányhivatalok földhivatalát, a Magyar Nemzeti Közlekedési Hatóságot, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalt.

További megtakarítást hoz, hogy a kormány az állami vagyonnal kapcsolatos kiadási előirányzatokból (elsősorban fejezeti tartalékból) 10 milliárd, a Nemzeti Földalappal kapcsolatos kiadási előirányzatokból 0,5 milliárd, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapnál 9 milliárd forint támogatást, a Nemzeti Kulturális Alapnál pedig 1 milliárd forintot zárol.

A nemzetgazdasági miniszternek olyan intézkedéseket kell hoznia, amelyek eredményeképpen a Munkaerőpiaci Alap egyenlege az idei költségvetésben jóváhagyott összeghez képest 16 milliárd forinttal javul. A nemzetgazdasági és fejlesztési miniszternek együtt kell olyan előterjesztést készítenie, amely úgy módosítja a kedvezményeket előíró jogszabályokat, hogy a fogyasztói árkiegészítés kiadása az eredeti előirányzathoz viszonyítva 10 milliárd forinttal csökkenjen.

A kabinet ezek mellett maradványtartási kötelezettséget rendel el, a nemzetgazdasági miniszternek a kötelezettség meghatározására 2011. április 15-ig kell elkészítenie az előterjesztést.

A kormány azt javasolja a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának és a Magyar Energia Hivatalnak, hogy együtt 564,6 millió forintot takarítsanak meg.

Ezek az intézkedések összesen 237 milliárd forintos megtakarítást jelentenek. Az MTI információi szerint a 250 milliárd forinthoz szükséges fennmaradó összeghez még szükség van törvénymódosításra is, ez összesen 12,7 milliárd forint összegben érinti az Országgyűlés alá tartozó szervezetek és a közmédia támogatásának csökkentését.

A rendelet leszögezi: a nemzetgazdasági miniszternek február 16-ig kell a kormány elé terjesztenie az államháztartási törvény olyan tartalmú módosítását, amely lehetővé teszi, hogy a fejezeti kezelésű előirányzatokból irányító szervi hatáskörben - bizonyos korlátozással - az év közben felmerülő, nem jelentős nagyságrendű többletkiadást keletkeztető ügyek rendezhetőek legyenek.

A törvénymódosításnak arra is ki kell terjednie, hogy a kormány megelőző intézkedésként új stabilizációs tartalék előirányzatot képezhessen, amely a rendkívüli, előre nem látható - ezen belül is kiemelten a vis maior - események miatt jelentkező többletkiadások finanszírozására szolgál.

Az új tartalék-előirányzatnak megnövelhetőnek kell lennie a központi költségvetésbe befizetett kötelezettségvállalással nem terhelt maradványok összegével azonos összegben.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hagyta jóvá Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek a költségvetésen belüli, mintegy 250 milliárd forintos stabilitási tartalék létrehozásáról szóló javaslatát.

A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn azt közölte: a stabilitási alap megvédi Magyarországot az előre nem látható külső gazdasági eseményektől úgy, hogy az idei költségvetést semmilyen körülmények között ne kelljen módosítani; a stabilitási alapot csak akkor használja fel a kormány, ha a lehetséges kockázatok valódi gondot okoznak, ha mégsem kell az elkülönített keretet igénybe venni, az az év végén visszakerül a költségvetésbe.

A bruttó hazai össztermék 1 százalékához közelítő mértékű alapot nem a költségvetési tartalékból és nem az adósságfinanszírozásra félretett keretből, hanem a 2011. évi költségvetésből töltik fel.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter még múlt pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján jelentette be Orbán Viktor miniszterelnöknek tett javaslatát, hogy az idei költségvetésben a kormány hozzon létre stabilitási tartalékalapot, amely - érvelése szerint - súlyos külső kockázatok megjelenése esetén megvédi a büdzsét az európai pénzügyi rendszer hullámveréseitől. Az alap biztosíték lehet arra is, hogy az államháztartási hiány mértékét a GDP 3 százaléka alatt tartó költségvetési politika biztonsággal teljesíthető legyen.

Piaci elemzők kedvezően értékelték a 250 milliárd forintos tartalékalap létrehozásának tervét.
 

 

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.