Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Célkeresztben az alkotmány

2011. február 14. 0:04 // Forrás: MTI
Az LMP szigorú feltételeket szab az alkotmányozással kapcsolatban.

Az LMP szigorú feltételrendszert dolgozott ki arra, hogy milyen garanciák alapján hajlandó részt venni az alkotmányozás folyamatában; a párt frakciója a részletes álláspontját kizárólag kedden, a parlament plenáris ülésén ismerteti - mondta Schiffer András, a képviselőcsoport vezetője az MTI-nek. A frakcióvezető e döntést azzal indokolta, hogy, miután parlamenti eljárásról van szó, ennek az a módja, hogy bent, a Ház falai között hozzák nyilvánosságra álláspontjukat, nem pedig "üzengetésekkel". A politikus hangsúlyozta, két korábbi aggályuk továbbra is megmaradt. Ezek a miniszterelnök, illetve a Fidesz alkotmányossághoz való viszonyára, valamint az alkotmányozási eljárás morális legitimációjára vonatkoznak.

"Nem az a kérdés, hogy az LMP részt vesz-e az alkotmányozásban, hanem az, hogy az emberek részt vehetnek-e, és nem az LMP-nek vannak feltételei, hanem a demokratikus alkotmányozásnak. Mi ezeket a feltételeket szeretnénk megteremteni" - jelentette ki Schiffer András.

Törvényjavaslatot nyújt be az MSZP, azt kezdeményezve, hogy az új alkotmány koncepciójának elfogadásához négyötödös parlamenti többség legyen szükséges, az alaptörvény pedig csak akkor léphessen hatályba, ha azt két egymást követő Országgyűlés jóváhagyja - jelentette be Mesterházy Attila a szocialista képviselőcsoport ülése után. A pártelnök elmondta: az MSZP-frakció annak tisztázását várja a kormánypártoktól, hogy támogatják-e a parlament alkotmány-előkészítő bizottságának az új alaptörvény szabályozási elveiről szóló javaslatát. Ha nem, a szocialisták arra kérik a Fidesz-KDNP-t, hogy vonja vissza az indítványt, és az alkotmányozást fél év múlva, a soros uniós elnökség lejárta után kezdjék újra.
 

 

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.