Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Kötelező a két pont a Presov ellen

2011. február 18. 17:57
Az MKB Veszprém KC klasszis hálóőrének blogja az elmúlt időszakban játszott bajnokikról, a BL-folytatásáról és családjáról.

Nyílt kártyával játszó Eperjes

A Fradi elleni bajnokit követően a Bajnok Ligája csoportbeli ellenfelünkkel, a Tatran Presovval találkoztunk a Barátság-kupában. Úgy érzem, hogy a világbajnokságról visszatérve jól játszott a csapat. Mi több játékosunkat is pihentettük, s sokat cseréltünk, az ellenfél azonban szinte a kezdő sorral játszotta végig a meccset. Úgy tűnt, hogy a szlovák bajnok nyílt kártyákkal játszott, s nem vették figyelembe, hogy hamarosan az európai kupaporondon is találkoztunk velük ugyanebben a csarnokban. A mérkőzést végig kézben tartottuk, s kilencgólos győzelmet arattunk. Jó alkalom volt felkészülni a nagyon fontos BL-sorozatra.


Fazekas Nándor

Ellentétes bajnokik

Kecskeméten furcsa meccset játszottunk. Az első félidőben kiválóan kezdtünk, vezettünk is öt-hat találattal, a folytatást azonban könnyen vettük, így csak kettővel tudtuk vezetni a szünetben. A fordulás után megint összekapta magát a társaság, s szinte tíz perc alatt tízet tett közé. Ezzel el is dőlt a csata, amely jól mutatja a magyar bajnokság erősségét... Mocsai Lajos ez alkalommal is ügyelt rá, hogy mindenki megfelelő formában legyen, ezért mindenkinek lehetőséget adott.

A pihenőt követően a hét elején már a BL-re készültünk. Hétfőn is súlyzóztunk, amit két nappal a meccsünk előtt nem szoktunk. Mi azonban mégis ezt tettünk, hiszen szombatra akartunk top formában lenni.

A Kecskemét elleni találkozóhoz képest ellentétes meccset játszottunk a Füred ellen, hiszen ekkor az első felvonásban játszottunk kiválóan, a másodikat azonban kicsit lazábbra vettünk. Az együttes spórolt az erejével, a félidőt így el is vesztettük, amellyel sajnos a közönségnek is elrontottuk valamelyest a kedvét. A lefújás után a Mester és a csapat is elégedetlen volt.

Kötelező a két pont

Csütörtökön nem tartottunk pihenőt, helyette ismét súlyzóztuk. Az X-Faktor koncert miatt a Március 15. utcai csarnokban készültünk, ami természetesen nem jelentett gondot, hiszen máskor is előfordult, hogy egyéb rendezvény miatt el kellett hagynunk az arénát. Ma 16 órától videózunk, majd egy órával később edzünk, a mérkőzés időpontjában pedig a Presov gyakorol a csarnokban.

A holnapi meccsel egy nagyon nehéz háromhetes időszak kezdődik. A soron következő három találkozón minimum három pontot kell szereznünk a csoportelsőséghez. Mivel kézilabdában nagyon nehéz döntetlenre játszani,ezért  minden meccsen nyerni szeretnénk. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy ha hazai pályán legyőztünk a Hamburgot, a Montpellier-t és a Koldingot, akkor a Tatran Presov ellen is kötelező a két pont. A csoportgyőzelem a célunk, sőt ennél merészebb álmaink is vannak, amelybe nem fér bele semmilyen kudarc. Remélem, hogy holnap teltházas közönségünk előtt meg is szerezzük a pontokat.

„Kiegyensúlyozott vagyok”

Az elmúlt időszakban különböző tornákon vettem részt az Éles Kézisuli növendékeivel. A 2001/02-es születésűek megyei döntőit rendezték, ahol az összes meccset megnyerve mindkét korosztályban megnyertük a tornákat. A következő fordulóban már a regionális fordulók jönnek, ahol mégerősebb ellenfelek ellen mérkőzhetünk. A gyerekekkel elsősorban a Balatonfüred jobbszélsője, Tombor Csaba foglalkozik, de ha tehetem, én is segítek nekik és kapusedzéseket tartok. Mivel Józsi Dominikán vállalt szövetségi kapitányi feladatot, ahol tudunk, segítünk az egyesületnek. Mindezt nagyon szívesen tesszük, mivel a gyerekek nagyon szófogadóak és aranyosak, s nem utolsó sorban: jó kézilabdások. A fiam is élvezi a játékot, s meghatározó tagja együttesének.

Áron fiammal is minden rendben van. Jól érezzük magunkat, kiegyensúlyozott vagyok. Ráálltunk az új életvitelre és fáradtság nélkül tudok készülni a feladataimra.

Fazekas Nándor

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.