Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új balközép pártot kell létrehozni

2011. február 19. 0:03 // Forrás: MTI
Az MSZP átalakításával létrejövő új balközép párt szükségességéről beszélt évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc.

A volt miniszterelnök szerint a szocialista pártban rendszerváltozásra van szükség, hogy megfelelő választ adhassanak az "orbáni önkényre", és részt vehessenek az 1989-es alkotmány értékeire épülő új köztársaság megteremtésében. "Nem az MSZP szétszakítására, nem a demokratikus ellenzéket tovább daraboló új párt alapítására, hanem az MSZP meglévő erényeire építő, hibáit, fogyatékosságait maga mögött hagyó pártátalakításra, és a párt átalakításával létrejövő új balközép, demokrata párt létrehozására van szükség" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc pénteken Budapesten.

"Nem szakítunk, hanem átalakítunk, nem új pártot alapítunk, hanem az MSZP-ből csinálunk új pártot" - fűzte hozzá, és azt a javaslatot tette: a szocialisták jövő évi kongresszusán alakítsák át az MSZP-t. Az új pártnak Gyurcsány Ferenc szerint képesnek kell lennie arra, hogy befogadja "az orbáni rendszer" demokratikus ellenzékének nagy részét, és képesnek arra is, hogy más pártokkal együttműködjön.
 

 

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.