Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fergeteges operett show

2011. február 19. 2:00
Farsangi Operettgálát tartanak Veszprémben, a Városi Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében szombaton.

Primadonnák, bonvivánok, szubrettek, táncos-komikusok. Humor, romantika, gyönyörű dallamok, látványos, pompás jelmezek. Csupán ezek a hozzávalói a HungarOperett produkcióinak.

A szótár szerint a hungarikum, egy különleges, egyedi, jellegzetes, csak Magyarországra jellemző dolog. Az operettnél keresve sem találhatnánk jobb hungarikumot. Leghíresebb operettszerzőnk, Kálmán Imre nevét a világon mindenhol ismerik, ami nem is csoda, hisz minden percben elhangzik valahol egy-egy dallam valamelyik művéből.

A HungarOperett fiatalos lendülettel készítette el látványos produkcióit, amellyel szeretne hozzájárulni a magyar operett fennmaradásához. Gálaműsoruk Magyarországon és külföldön is hamar a közönség kedvence lett. Utazásaikat hatalmas ovációval, és álló tapsviharral fogadták, amelybe az operettek gyöngyszemeit, a legnépszerűbb, és legszórakoztatóbb dalokat válogattuk össze Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Eisemann Mihály, Zerkovitz Béla, Szirmai Albert, Jacobi Viktor és Ábrahám Pál kottáiból.

Céljuk, hogy magas színvonalú műsoraikat eljuttassák azokhoz a nézőkhöz, akik szeretik e hungaricumnak mondott műfajt, de nincs lehetőségük eljutni az operetteket játszó teátrumokba, viszont igényük van a szépségre, romantikára, vidámságra, pompára.

A legnépszerűbb operettek, a legkedveltebb zeneszerzők és a legismertebb melódiák egy nagyszabású szuperprodukcióban úgy, ahogy még sosem láthattuk. A veszprémi Farsangi Operettgálán közreműködnek a HungarOperett sztár szólistái, szimfonikus zenekara és tánckara, a Madách Színház, az Operettszínház és a Vígszínház művészei. Sztárvendég Kállay Bori. Részleteket hallhatunk a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Bajadér, A víg özvegy, a Cigányszerelem, a Cárevics, a Giuditta, a víg özvegy, a Mágnás Miska, a Mária főhadnagy, a Denevér című operettekből.

Helyszín: Városi Művelődési Központ és Könyvtár színházterme
Időpont: február 19., 19 óra

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.