Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vérre menő küzdelem

2011. február 21. 2:00 // Forrás: weborvos.hu
Akár a várólistán is előzhet az, aki a műtéthez szükséges vért is „magával viszi" a kórházba.

Erről tájékoztat a Népszabadság. - Előfordul, hogy egy-egy beavatkozás egy-két napot csúszik, ha nincs megfelelő és elegendő vér a műtétekhez - mondja Lakatos József egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikájának igazgatóhelyettese, aki szerint ebben nincs semmi különös, mert vér nélkül nem lehet operálni. Egy átlagos műtéthez két-három egység szükséges. A műtét későbbre halasztása azonban csak azoknál a betegeknél fordul elő, akiknek ritka, egyedi vércsoportjuk van.

A kellemetlen helyzetek megelőzésére szinte valamennyi hetven évnél fiatalabb betegüknek felajánlják, hogy ha teheti, mert egyébként egészséges: éljen az úgynevezett autotranszfúzió lehetőségével, amikor a beteg a korábban levett saját vérét kaphatja vissza. Ezzel jelentősen mérsékelhetők a transzfúzióval járó szövődmények, és gyorsabb a gyógyulás is. Akinél ez nem járható út, ott kérik a beteget a hozzátartozók mozgósítására.

- A nem életmentő szívműtétek harminc százalékához a Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikáján a beteg már „magával hozza" a vért - mondta Szabolcs Zoltán szívsebész, egyetemi docens. Jelenleg ötven beteg van az intézmény várólistáján, és közülük egy olyan, aki a megfelelő vér hiánya miatt várakozik a beavatkozásra.

A fővárosi Péterfy Sándor utcai kórházban három napnál többet senkinek sem kell várnia a vérhiány miatt a műtétjére. Leggyakrabban a nullás és az A-s vércsoport hiányzik, de Retteghy Tibor, az intézmény főorvosa szerint a tervezhető műtétek előtt időben, a beavatkozás előtt három-négy héttel itt is felhívják a betegek figyelmét a lehetőségre.

A szakma mindezt irányított véradásnak hívja. Európa számos országában évek óta gyakorlat, hogy például egy térdműtétet csak akkor vállalnak az ortopédusok, ha a rokonok, hozzátartozók fölajánlják a beavatkozáshoz szükséges mennyiséget, így nem a meglévő készletek fogynak - magyarázza a jelenséget Miskovits Eszter, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója, majd rögtön azt is hozzáteszi: bár nincs vérhiány Magyarországon, de mind nehezebben jön össze a biztonságos ellátáshoz szükséges mennyiség.

Egy nyitott szívműtéthez vagy egy súlyosabb baleseti sérült életmentéséhez szélsőséges esetben akár húsz liter vérre is szükség lehet, ehhez legalább negyven donorra van szükség. A véradók száma viszont folyamatosan csökken. Ma körülbelül évi ötvenezer véradással van kevesebb, mint néhány évvel ezelőtt. Noha 6,6 millió potenciális véradó él Magyarországon, ehhez képest alig 260 ezren adják össze évről évre az országnak szükséges 422-440 ezer egység vért.

A hazai véradók zöme 50-60 év közötti ember, akik életkoruk és romló egészségi állapotuk miatt fokozatosan esnek ki a véradásból, és nincs utánpótlás. Mindez a vérellátást már rövid távon is veszélyezteti, de ha a lakossági korfát megnézzük, abból egyértelmű, hogy öt év múlva már biztosan nem lesz elég vér a csípőműtétekhez.

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.