Tanárok, diákok, a piaristák és a város vezetői is elköszöntek a Vár utca 10 szám alatt álló 230 éves iskolaépülettől. A Közgazdasági Szakközépiskola elődjét, a piarista gimnáziumot 1711-ben a piarista rend alapította Veszprémben, az iskolaépületet 1773-ban kezdték építeni. 1905-ig folyamatosan bővül, fejlődött a patinás intézmény, melynek falai között neves költők, kutatók tanultak egykor, az utóbbi évtizedekben viszont nyomot hagyott rajta az idő foga. Egy korábbi közgyűlési határozat szerint a közgázosok szeptembertől a Csap utcai Nagy László iskola épületébe költöznek. A Vár utca 10-ből pedig kiköltözik a diákzsivaj.
Az ünnepélyes évadzárón Borián Tibor piarista atya, a
Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnázium nyugalmazott igazgatója celebrált
misét, és elevenítette fel az egykori piarista gimnázium, majd Közgazdasági
Szakközépiskola történetét. Az atya emlékeztetett arra, hogy már a Közgazdasági
is azon iskolák közé tartozott, melyet nem kapott vissza az egyház, büszke
arra, hogy az utódok tovább vitték a piaristák szellemiségét. A közgazdaságiban
ma is igazságra, becsületre nevelnek az elődök nyomán. Ez az iskola püspököket,
Lékai László személyében egy bíborost, és egy köztársasági elnököt is (Mádl
Ferenc) adott a hazának – mondta Borián atya, majd arra kérte az iskola
tanárait, hogy a változások ellenére, az új iskolaépületbe is vigyék tovább a
hagyományokat. Neveljenek magyarságra, és igaz életre!
Szilvásiné Csordás Éva versmondó, előadóművész 35 évvel
ezelőtt érettségizett a veszprémi Közgazdasági Szakközépiskolában. Az öreg
diákok nevében visszaemlékezett azokra az évekre, amikor még egyenruhát
hordtak, énekversenyekre jártak és irodalmi színpadot alapítottak. A művésznő
Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba című versével köszönt el iskolájától.