Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Civilek és vállalkozók bekapcsolása

2011. február 22. 3:00 // Forrás: Picasso Média Tanácsadó Kft.
Ebben az évben soha nem látott turisztikai fejlesztések indulnak Tihanyban, melybe a helyi vállalkozókat is bevonják.

Az önkormányzat, amely a Tihanyi Legenda Projekt megvalósítására közel 600 millió forint pályázati forrást nyert, azt szeretné, ha a helyi civil szervezetek és vállalkozók is sikeres résztvevői lennének a fejlesztéseknek.

Mint emlékezetes, Tihany Község Önkormányzata több éves előkészítő munka után indította el a Tihanyi Legenda elnevezésű, turisztikai fejlesztéseket tartalmazó programját. Az idén tavasszal induló beruházás révén nemcsak új turisztikai attrakciókkal gazdagodik Tihany, de megújul a turistákat kiszolgáló infrastruktúra, illetve helyi nevezetességeket tematikusan felfűző turistaútvonalak is létrejönnek. Az összességében 793 millió forintos Tihanyi Legenda Projektet (KDOP-2.1.1/A-09-2f-2010-0001) az Európai Unió és a Magyar Állam a Közép-Dunántúli Operatív Programon (KDOP) keresztül közel 600 millió forinttal támogatja.

– Ez a projekt, amelynek fő célkitűzése, hogy a tihanyi turisztikai szezont meghosszabbítsa és a helyi szolgáltatásokat bővítse, illetve magasabb szintre emelje, akkor lehet sikeres, ha a helyi civil szervezetek és a vállalkozások is aktívan részt vesznek benne – mondta el Dr. Koncz Mária, a projektet felügyelő, tihanyi TDM vezetője. – Éppen ezért hívtuk meg képviselőiket a közelmúltban egy szakmai előadásokat felvonultató és kötetlen beszélgetésre is lehetőséget adó fórumra.

A február 18-i rendezvényre több mint negyvenen fogadták el az önkormányzat meghívását. Tósoki Imre, polgármester köszöntője után Ifjú György, turisztikai szakértő ismertette Tihany még kiaknázható idegenforgalmi lehetőségeit. Domokos János, uniós pályázati szakember pedig a helyi vállalkozások és civil szervezetek kapcsolódási lehetőségeit vázolta a fórumon, amely éjszakába nyúló, kötetlen beszélgetéssel zárult.

– A fórum célja nemcsak az volt, hogy a tihanyi civil szervezeteket és vállalkozásokat aktív részvételre ösztönözzük, hanem az is, hogy az itt élőknek bemutassuk a Tihanyi Legenda Projektet – folytatta Dr. Koncz Mária. – Komoly változást jelent majd ugyanis, hogy végre kulturált főtere lesz a településnek, megszépül a gyönyörű balatoni panorámát nyújtó Pisky-sétány és környéke, illetve helyreállítjuk a Kálvária lerombolt építményeit. A három turisztikai körutunk pedig felfűzi Tihany látványosságait.

A Tihanyi Legenda Projektről a támogatói döntés tavaly decemberben megszületett, és a projekt január 31-én elindult. A helyiek tájékoztatása mellett jelenleg a kivitelező cég, közbeszerzés útján történő kiválasztása zajlik. A projektgazda reményei szerint, a 75,52%-os támogatási intenzitású projekt munkái még idén tavasszal elindulhatnak Tihanyban.

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.