Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2011. évi számított bevétele (finanszírozási bevételek nélkül) 21.311.322 eFt, mely 14,9 százalékkal alacsonyabb a 2010. évi eredeti költségvetési előirányzatnál, ennek tükrében nincs könnyű helyzetben az önkormányzat, amikor az idei büdzséről dönt. Ez az elmúlt napokban is megmutatkozott, amikor is a különböző bizottságok a részletes számokról vitatkoztak.
Strenner Zoltán, a Közjóléti Bizottság elnöke szerint egy vállalkozás költségvetésére hasonlít a városi büdzsé, ami megfogalmazása szerint a rászorulókat óvja, és hosszú távon munkahelyeket teremt. Úgy fogalmazott, a költségvetés nyertese a szociális ágazat, de 35 millió forinttal több jut a sport támogatására is. A bizottság emellett meghallgatta több szociális szervezet tavalyi beszámolóját.
A múlt héten ülésezett a Tulajdonosi Bizottság is, ahol a költségvetés mellett szó volt a helyi védett természeti területté nyilvánításról szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról, továbbá pályázat benyújtásáról döntöttek rövid, és hosszabb időtartamú közfoglalkoztatásra, amely első lépésben mintegy 85 főt érint. Jóváhagyták a Pro Veszprém Kft.-vel kötendő 2011. évi szolgáltatás vásárlási szerződést, illetve ingatlan-bérbeadási kérdéseket is megvitattak.
Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság tagjai meghallgatták a Táncsics iskola elmúlt öt éves igazgatói ciklusának oktató-nevelő tevékenységét. A törvényi előírás, a szülők és nevelők észrevétele, valamint az új utcák létrehozása miatt szükségessé vált az óvodai és az általános iskolai körzetek módosítása, de az idei költségvetés tervezete is a képviselők elé került.
A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság februári ülésén a társbizottságok asztalain is megjelent előterjesztések szerepeltek, de tájékoztató hangzott el a Dózsa téri fejlesztés jelenlegi állapotáról is. A költségvetéssel kapcsolatban a bizottság elnöke úgy fogalmazott, nemcsak a magánszektor, az állami is eladósodott, ez akut probléma. A szabályozás gyors változása nem tette a gazdaság és az önkormányzatok életét kiszámíthatóvá. Helyi érdemi reformokat az elfogadott költségvetési koncepció szerint csak az áttekintés jelen éve után, 2012-ben érzékelhetünk. Ebben az évben folyik az intézmények működésének, a hivatali struktúra és feladatrendszer áttekintése. A központi forrásszabályozás és a saját bevételek alakulása folytán megállapítható, hogy a makrogazdasági helyzet nem javul. Ennek kihatásával számolt a költségvetési előterjesztés. A korábbi forrásszűkítések miatt a belső tartalékok elfogytak, az egyensúlyt csak hitelfelvétellel, a működési kiadások és a támogatások mérséklésével lehetett biztosítani.
Az egyensúly megteremtésére 2011-ben folyószámla-hitel, rövidlejáratú működési hitel, valamint hosszú lejáratú felhalmozási célú hitelek felvételét és kiadási megtakarítást eredményező intézkedések végrehajtását tervezi az önkormányzat – ismertette Nagy Piroska.
A Városstratégiai és Városmarketing Bizottság előtt is megfordultak a helyi védett természetvédelmi területekről szóló előterjesztés, a Takácskert II. érintő területrendezési terv módosítása, a Dózsa tér fejlesztése, valamint fakivágásról is szó esett a költségvetés megtárgyalását követően.
Mindezen napirendi pontokról a 2011. február 23-án, szerdán esedékes közgyűlés mondja ki a végső határozatot.