Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Védelmet ajánlottak a bár üzemeltetőjének

2011. február 24. 13:34 // Forrás: hir24.hu
Kelemen Ádám azt vallotta, hogy a helybéli Beéry testvérek korábban védelmet ajánlottak nekik, de a kamerák felszerelése mellett döntöttek.

A tanú a Veszprém Megyei Bíróságon elmondta, hogy a gyilkosság éjszakáján - 2009. február 8-án - a bárba Beéry Csaba és Beéry Tamás vezetésével érkeztek "libasorban" a kigyúrt, jobbára kopasz cigány férfiak, és a tetőtéri bárt foglalták el. (A Beéry testvérek a Cozma-üggyel kapcsolatban csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt folyó perben nyolcad- és kilencedrendű vádlottak, az emberölés bűntettében pedig tanúként szerepelnek.)

Kelemen Ádám nyomozati anyagában azt vallotta, csak utólag értesült arról, hogy a Patrióta bárba beözönlő társaság már a bejáratnál kötekedett a vendégekkel, hangoskodott, a bár egyik női alkalmazottját megsértették, két nőt inzultáltak. Az üzemeltető elmondta, hogy az emeleti bárban volt, emiatt sem a diszkóbeli, sem az utcai verekedést nem látta. Mint tanúvallomásában szerepel: amikor leért a kijárathoz, a biztonsági emberük azt mondta neki, hogy "ezt már nem hiszem el". Kint az utcán már csak azt látta, hogy Marian Cozma mozdulatlanul fekszik a földön és sporttársa, Zarko Sesum térdel mellette. Ő Sesumot felsegítette és a falhoz vezette, mert bedagadt a szeme és nem látott vele - vallotta a tanú, kitérve arra is, hogy eközben látott a helyszínről elfutó embereket. Hallotta, hogy valaki azt kiáltozta: "lelőtték, lelőtték", és látta Marian Cozma szívtájéki vérző sebét.

A Patrióta üzemeltetője szerint a társaság több mint ötvenezer forintos kifizetetlen számlát hagyott hátra, a bárban pedig több mint kétmillió forintos kár keletkezett. Kelemen Ádám elmondta: a történtek után még kinyitották a bárt és a diszkót, de vendégek nem mentek, csak újságírók keresték őket, így két hónap múltával bezártak.

A továbbiakban a bíróság olyan tanúk nyomozati vallomását ismertette, akiket a tárgyalásra nem idézett meg, és csütörtökön is ilyen vallomásokat ismertet a bíró.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.