Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Aláírta az államfő a jegybanktörvény módosítását

2011. február 25. 3:00 // Forrás: MTI
A képviselők 286 igen szavazattal, 60 nem ellenében fogadták el a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítását.

Hatályba lép pénteken a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítása azt követően, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta azt, ezzel megváltozott a monetáris tanács tagok választásának rendje. A parlament február 21-i döntése értelmében a jövőben az Országgyűlés választhatja meg a monetáris tanács külső tagjait. A módosítás alapján a monetáris tanács - a jegybank elnökén és alelnökein kívüli - tagjait ezután a parlament gazdasági bizottságának javaslatára hat évre választhatja meg a Ház. A négy külső tag közül eddig kettőt a miniszterelnök, kettőt az MNB elnöke jelölhetett, a kinevezési jog a köztársasági elnököt illette meg.

A képviselők 286 igen szavazattal, 60 nem ellenében fogadták el a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény erről rendelkező módosítását. Arról is döntöttek, hogy a jogszabály sürgős kihirdetését kérik a köztársasági elnöktől.

Rogán Antal, a gazdasági és informatikai bizottság elnöke február 21-én az MTI-nek elmondta: a bizottság azon az ülésén, amelyen jelöli a monetáris tanács új, külső tagjait, meghallgatja a jelölteket. Szavai szerint a parlament március 15-ig megválaszthatja a négy tisztségviselőt.

A törvény azt is kimondja, hogy az Országgyűlés - szintén a szakbizottság javaslatára - kizárólag abban az esetben mentheti fel a monetáris tanács általa választott tagját, ha nem felel meg a feladatai ellátásához szükséges feltételeknek, illetve súlyos kötelezettségszegést követ el.

Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár a törvénymódosítás előző héten tartott általános vitájában hangsúlyozta: a változtatással nem sérül az MNB legfőbb döntéshozó testületének függetlensége, vagyis a kormány ezentúl sem tud nyomást gyakorolni a jegybankra. Megjegyezte: a módosítás ellen korábban az Európai Központi Bank sem emelt érdemi kifogást.

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.