Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hol tudnak megtakarítani a multik?

2011. március 1. 5:00
„A különadó plusz teher számunkra, mely bekerült a terveinkbe, és megnézzük, hogyan tudjuk legalább egy részét kigazdálkodni.”

Válságadók bevezetéséről döntött az országgyűlés tavaly októberben. Az elfogadott törvény szerint a bolti kiskereskedelmi tevékenységet végző cégeknek az adóalap 500 millió forintot meghaladó része után kell fizetniük. Ezt az összeget azonban a jelenlegi piaci és versenyhelyzetben sem a szállító partnerek, sem a fogyasztók felé nem lehet áthárítani. Úgy tudjuk, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. a bérleti díjak csökkentésével igyekszik némi megtakarítást elérni, ami több veszprémi vállalkozót is érint. Fehér Istvánt, a cég kommunikációs vezetőjét kérdeztük, a válságadó hogyan érintette őket, hogyan tudják kigazdálkodni a plusz kiadásokat?

– Hogyan fogadták a válságadó bejelentését?

– A SPAR 20 éve elkötelezett a magyar vásárlók magas szintű ellátásában. Az általa forgalmazott jó minőségű és ellenőrzött termékekkel hozzájárul a lakosság színvonalas, biztonságos élelmiszerellátásához. Tette és teszi mindezt átlátható és etikus működés mellett. A SPAR magyar cég, a menedzsment minden tagja magyar – csakúgy, mint dolgozói. A cégcsoport 13 000 magyar munkatársának és azok családjainak biztosít kiszámítható megélhetést, utánuk minden adót és járulékot pontosan megfizet. A vállalat sohasem vonta ki magát a közteherviselés alól. 2010-ben közel 10 milliárd forintot fizettünk be a költségvetésbe adók és járulékok formájában, a különadó nélkül.

– Milyen plusz kiadások érintették a vállalatot?

– A különadóval kapcsolatban elfogadjuk, hogy az erősnek ítélt ágazatok a szokásosnál nagyobb mértékben járuljanak hozzá a költségvetési helyzet javításához, de ennek az érintett ágazatok azonos nagyságrendű cégeire különbségtétel nélkül, azonos mértékben kellene vonatkoznia. Az adó egyébként az első évre mintegy 6 milliárd forintos nagyságrendű kiadást jelent cégcsoportunknak. E fizetési kötelezettség jelenlegi ismereteink szerint összesen három éven keresztül marad fenn, a továbbiakról nem rendelkezünk pontos információkkal.

– Több nagyvállalattal közösen az Európai Bizottsághoz fordultak. Milyen indokkal? Mire számíthatnak?

– Az Európai Bizottsághoz a külföldi anyavállalat fordult, mi ilyen lépést nem tettünk.

– A válságadó miatti kiesést hogyan próbálják kompenzálni? Beépíthető az árakba valamilyen szinten? Csökkenthetők a bérleti díjak?

– A különadó plusz teher számunkra, amely bekerült a terveinkbe, és megnézzük, hogyan tudjuk legalább egy részét kigazdálkodni. Annak elérésére, hogy működőképes maradjon egy cég, nyilván van néhány lehetőség: lehet a költségeket csökkenteni, racionalizálni, takarékoskodni az energiával, okosabban beruházni, de lehet olyan ötletekkel előállni, hogy mivel és miként tudjuk tovább növelni a forgalmat. Továbbhárításról nem lehet szó, mert a jelenlegi piaci és versenyhelyzetben ez sem szállító partnereink, sem a fogyasztók felé nem tehető meg, s nem is kívánunk ilyen megoldással élni. Nekünk a piaci keretek között, minden lehetséges tartalékot feltárva, legjobb tudásunk szerint kell erre a helyzetre megoldást találni.

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.