Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az ellenzék véleménye a megszorító csomagról

2011. március 2. 0:06 // Forrás: MTI
A Fidesz szerint a kedden bemutatott Széll Kálmán Terv választ ad Magyarország legnagyobb problémájára, az eladósodottságra.

A KDNP úgy látja, hogy a terv megoldás az államadósságra, az MSZP viszont arra számít, hogy a bejelentések megszorításokban és adóemelésekben öltenek majd testet. Az LMP szerint Matolcsy György bejelentése "ködösítés és hitegetés" volt, a Jobbik elnöke pedig a tervet egy a betegeket, nyugdíjasokat és munkanélkülieket sanyargató megszorító csomagnak nevezte.

A Matolcsy György nemzetgazdasági és Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által kedden bemutatott Széll Kálmán Tervben foglalt intézkedések a kormány tervei szerint jövőre 550 milliárd forinttal, 2013-ban 900 milliárd forinttal javítják az államháztartás egyenlegét. A program megvalósítása a kormány tervei szerint azt eredményezi, hogy 2014 végére a bruttó hazai termék 65-70 százalékára csökkenthető az államadósság; ezt a maximumot az új alkotmány is tartalmazza majd.

Az intézkedési terv rögzíti: az államadósság csökkentése együtt jár majd a költségvetési hiány csökkentésével: idén 2,9, 2012-ben 2,5, 2013-ban 2,2, 2014-ben pedig 1,9 százalék lehet a GDP arányos költségvetési hiány. A Széll Kálmán Tervvel és az Új Széchenyi Tervvel pedig megalapozható egy 4-6 százalék közötti gazdasági növekedés, ez pedig - Matolcsy György szerint - megalapoz egy 300 ezerrel magasabb foglalkoztatási szintet. A kormány államdósság-csökkentést szolgáló intézkedéseket hirdetett meg, amelyek kivitelezését dátumokhoz kötötte, az új szabályok alapján a legtöbb lépés a jövő évtől érezteti hatását.

Rogán Antal szerint a Széll Kálmán Terv választ ad Magyarország legnagyobb problémájára, az eladósodottságra. A parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke szerint ma a magyarok számára a legnagyobb veszélyt az eladósodottság jelenti, ugyanis ha továbbra is úgy alakul az államadósság pályája, ahogyan az elmúlt években, akkor "az adósság meg fogja fojtani Magyarországot és bizonyos értelemben a magyar embereket is". Arra a kérdésre, milyen társadalmi fogadtatásra számítanak, Rogán Antal úgy válaszolt: szerinte az emberek tisztában lesznek azzal, hogy az államadósság óriási veszélyt jelent az országra nézve, és közös erőfeszítésekre van szükség a csökkentés eléréséhez. Ezért - még ha az egyes intézkedéseket övezi is majd vita - összességében kedvezően fogják fogadni a tervet az állampolgárok - mondta a képviselő.

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a Széll Kálmán Terv megoldást kínál Magyarország legnagyobb problémájára, az államadósságra, és a probléma kezelésének terhét nem az emberek vállára teszi. Harrach Péter közölte: a KDNP számára fontos lépések közé sorolta, hogy aki dolgozni tud, az ténylegesen dolgozzon, ami azt is feltételezi, hogy aki dolgozni tud, az kapjon munkalehetőséget. Ennek egyik eszközeként jelölte meg a közmunka-programokat, amelyek a jelenleginél sokkal nagyobb lehetőséget biztosítanak majd a ma még inaktív rétegeknek. Kitért arra is, hogy az életerős és munkaképes emberek a nyugdíjkorhatár betöltése előtt ne vonuljanak nyugdíjba, mint kifejtette: így lehetőség van a nyugdíjak értékének megőrzésére.

A szocialista párt a kormány keddi bejelentéseinek pozitívumaként érkeli, hogy rájöttek a strukturális reform és a költségvetési hiány csökkentésének szükségességére, ugyanakkor az MSZP hiányolja a konkrét lépések megnevezését. Mesterházy Attila arra számít, hogy a bejelentések megszorításokban és adóemelésekben öltenek majd testet. A szocialista párt elnöke újságíróknak azt mondta, egészen biztos abban, hogy a "most még ki nem bontott Orbán-csomag" megszorító és adóemelési csomag lesz. Azt is mondta: semmiféle strukturális reformelképzelést nem lehetett kihámozni az elhangzottakból. Véleménye szerint baj, hogy a kormányzat az eddigi rossz gazdaságpolitika árát is az adófizetőkkel akarja megfizettetni.

Az LMP szerint Matolcsy György bejelentése "ködösítés és hitegetés" volt, az ugyanis nem egy reformcsomagot takart. Scheiring Gábor LMP-s képviselő újságíróknak azt mondta: Orbán Viktor kormányfő "nem mert" beszélni saját csomagjáról és Matolcsy Györgyre hagyta ezt a "szemmel láthatóan hálátlan" szerepet. Megjegyezte, hogy a bejelentések után zuhanni kezdett a forint és a tőzsdeindex is. Szavai szerint ködösítés és hitegetés volt az is, hogy átmeneti lesz a bankadó, mert kiderült, hogy meghosszabbítják annak időtartamát. Kijelentette, hogy a kormány a munkaerő-piaci szektorban, a nyugdíjkasszánál, az egészségügyben, a közösségi közlekedésben és várhatóan a felsőoktatásban is megszorításokra készül. Megjegyezte, hogy a kormányzat az államigazgatásban leépítésekre készül, gyakorlatilag felszámolja a közmunkaprogramot és a rokkantnyugdíjasokat "visszalöki a munkaerőpiacra".

A Jobbik elnöke szerint a kormányzati Széll Kálmán Terv egy "széllelbélelt" kísérlet a magyar gazdaság megmentésére, de valójában csak egy a betegeket, nyugdíjasokat és munkanélkülieket sanyargató megszorító csomag. Vona Gábor keddi sajtótájékoztatóján leszögezte: a Széll Kálmán Terv megvalósulása esetén bár valóban csökkenteni fogja az államadósságot, de csak ideiglenesen, és az újratermelődését sem fogja megakadályozni, a "megszorításokkal elérendő tartós növekedés pedig csak délibáb." Az ellenzéki pártelnök szerint a bejelentett intézkedések fő áldozatai a lecsúszás előtt álló középosztály tagjai és a már lecsúszott csoportok lesznek.
 

 

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.