Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Isten szeret

2011. március 4. 10:09
A Kárpát-medencei Református Egyetemi Gyülekezetek Tavaszi Találkozójának ad helyet megyeszékhelyünk ezen a hétvégén.

Az idei év Tavaszi Találkozója Veszprémben tartják március 4. és 6. között. Az ország több egyetemi városából, illetve határon túlról 60-100 fő részvételére számítanak a szervezők.

A találkozó címe „3 az 1-ben”, hiszen a három hétvégi nap alatt három különböző témát dolgoznak fel: Isten szeret, szabaddá tesz és békességet ad. E három téma pedig Urunkban való hit által válik valósággá, vagyis a három érzést egy helyen, Isten jelenlétében találhatjuk meg.

A rendezvény célja, hogy az egyetemi gyülekezetek tagjai és a magyar református fiatalság gazdag programokkal eltöltsön együtt egy hétvégét. Az ismerkedésen kívül szeretnék minden idelátogatót közelebb vinni Krisztushoz. Jó lehetőség arra is, hogy a veszprémi Református Egyetemi Gyülekezet fiataljai még jobban összekovácsolódjanak.

Fő helyszín a Pannon Egyetem konferenciaterme lesz, ahol a közös programokon, áhitatokon kívül folyamatosan lehetőség nyílik könyvek, ajándéktárgyak és ékszerek vásárlására. A teaház szünet nélkül várja elfáradt vagy éppen csak egy kis csendes beszélgetésre, pihenésre vágyó vendégeit. A dicsőítő sarokban pedig mindenki kiélheti zenészképességeit.

A programok pénteken 18 órakor kezdődnek dr. Rédey Ákos köszöntőjével, Steinbach József püspök áhitatával, valamint esti sétával. Szombaton 9 órakor Szakács Előd kolozsvári egyetemi lelkész áhitatával indul a nap, majd Dr. Zsengellér József Ószövetségi előadása következik.

A részletes program megtekinthető ezen az oldalon.
 

 

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.