A balatonakarattyai 80, 89 éves házaspár már kiskorától ismerte a szomszédék 25 éves fiát, aki tavaly novemberben felkereste őket, hogy meg akarja vásárolni édesapja házát. Tudták, hogy a ház eladó, így fel sem merült bennük, hogy a hitelfelvétel indításához szükséges, kölcsön kért 300.000 forintot ne adják oda. Az átvételi elismervényen a visszafizetés dátumát is rögzítették. Pár nappal később megjelent a fiatal férfi, örömmel újságolta, hogy sikerült elindítani a hitelfelvételt, de be kell mutatnia legalább 2.000.000 forint önerőt a magas összeg miatt. Az újabb kölcsönről is készült feljegyzés.
December elején ismét megjelent a fiatalember és további 300.000 forintot kért a hitellel kapcsolatos különböző kiadásokra. A következő héten még többször jelentkezett telefonon, hogy ügyvédi kiadásokra kérjen 750.000 forintot kölcsön, kkkor azonban már azt a választ kapta, hogy nincs több pénzük, nem tudnak neki adni. A személyes megjelenésekor a házzal kapcsolatos ügyintézésre kért pénz. 50.000 forintot kapott, mert csak annyi volt otthon. Ő ezt el is fogadta, és a korábban készített átvételi elismervényre feljegyezték.
Amikor a kölcsön határideje lejárt, az idős házaspár átment a férfi édesapjához. Elmondták neki, hogy a fia 2.650.000 forinttal talartozi, amit az ő házának megvásárlására kért kölcsön. Az apa megígérte, hogy segít visszaszerezni a pénzt. Attól kezdve sem az apa, sem az idős házaspár nem tudta utolérni a „házvásárlót”.
A történetnek azonban itt még nincs vége. Január elején ismét beállított az idős házaspárhoz a kölcsönkérő, hogy az APEH megbüntette, zárolta a hitelszámlát, és addig nem oldják fel, nem tudja a kölcsönt visszafizetni, amíg a büntetést nem rendezi, ami 300.000 forint. Persze ezt is a tőlük kapott kölcsönből oldaná meg. Ekkor már óvatosabbak voltak, a pénzzel együtt ők is elautóztak Veszprémbe, hogy valóban oda kerüljön a pénz, ahova szánták. Leparkoltak, és a férfi a pénzzel elment a bankba ők pedig megvárták a kocsiban. A nagyjából fél órás, sikeres ügyintézés után hazamentek, útközben megbeszélték, hogy aznap mikor és hogyan fizeti vissza a kapott kölcsönt. Nem jelentkezett és elérni sem lehetett.
Néhány nappal később, január végén egy hajmeresztő történettel hívta fel őket. Éppen igazoltatják a rendőrök Balatonakarattya határában, meg akarják bírságolni, amit ugyan le tudott alkudni a harmadára, de nem meri kifizetni a nála lévő hitelből származó pénzből, mert abban a táskában van az előző munkahelyéről származó szolgálati fegyvere, amit nem adott le. Segítséget kért, hozzanak neki 100.000 forint, amit nem kapott meg, ezért néhány perc múlva ismét telefonált, a rendőrök lefoglalják az autóját a pénzzel együtt, nem tud fizetni.
Február közepén jelentkezett újra. Veszprémbe hívta a házaspárt, hogy a rendőrségen igazolják, nem erőszakkal, fegyverrel kényszerítette őket a kölcsönadásra, és hozzák az általa aláírt papírokat is. Mondták neki, csak hivatalos idézésre mennek be.
Március 1-jén felkereste őket, hogy az előzőleg kért igazolást adják meg neki, valamint le- és aláírta, mivel tartozik. elmondta és iratokkal próbálta alátámasztani, hogy valójában nem a házat akarja megvenni, hanem egy nagy vállalkozásba kezdett, ahhoz használta fel a tőlük kapott kölcsönt is, és sürgősen szüksége lenne még 3.000.000 forintra, hogy ne legyen fennakadás az indulásban. Amikor közölték vele, hogy nem támogatják tovább és feljelentést tettek ellene a rendőrségen, a fejét fogva elment.
A jó szándékú idősektől a férfi összesen 2.950.000 forint csalt ki. A faitalember ellen a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon folytatnak csalás gyanúja miatt büntetőeljárást - tájékoztatott a rendőrség.