Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magyarország rendet és biztonságot akar

2011. március 7. 3:00 // Forrás: MTI
"Hazánk a szakadék szélén egyensúlyozik: gazdasága legyengült, feje búbjáig eladósodott, a tisztességes munkának még nincs becsülete."

Orbán Viktor szerint Magyarország rendet és biztonságot akar. A miniszterelnök 1800, próbaidőre kinevezett tiszthelyettes rendőrnek vasárnap azt mondta: az ország sokat vár tőlük, és becsületes, eredményes munkájukért ők is sokat várhatnak hazájuktól. A budapesti Hősök terén esküt tevő próbaidős tiszthelyettesek előtt a kormányfő rámutatott: mindig felemelő olyan fiatalokat köszönteni pályakezdésük alkalmából, akik hazájuk fegyveres szolgálatát választották hivatásul. Szavai szerint a mostani eseménynek az ad különleges rangot, hogy a tiszthelyettesek a legnehezebb és legszebb időszakban kezdik meg hivatásukat, abban az évben, amikor Magyarország megújul.

Kijelentette: mindazoknak, akik szeretik a hazájukat, itt akarják leélni az életüket, itt akarnak biztos jövőt a gyermekeiknek, együtt, összefogva kell visszarántaniuk az országot a szakadék széléről. "Hazánk a szakadék szélén egyensúlyozik: gazdasága legyengült, feje búbjáig eladósodott, a tisztességes munkának még nincs becsülete, a családok tekintélyes része még szegény és napi megélhetési gondokkal küzd, a bűn felszaporodott, és még nyitva áll a züllés mélységei felé vezető út" - fogalmazott Orbán Viktor, hozzáfűzve: Magyarország megújulásért kiált, rendet és biztonság akar.

"A hazának ma égető szüksége van önökre. Sokat is várunk önöktől. És a becsületes, eredményes munkáért önök is sokat várhatnak a hazájuktól. Most az önök szakmája is átalakul. Az átalakulás lezárultával az önök helyzete, erkölcsi, anyagi megbecsülése, életszínvonala jelentősen meghaladja majd a jelenlegit" - mondta a miniszterelnök a próbaidős tiszthelyetteseknek.

Elmondta: új rendőrgenerációt indítanak útjára, és reményét fejezte ki, hogy munkájuk beépül "a most újjászülető, erős, gyarapodó, önbizalmát és önbecsülését visszanyerő Magyarország jövőjébe". Orbán Viktor végül köszönetet mondott a próbaidős tiszthelyettesek tanárainak és szüleinek, munkájukhoz pedig sok erőt, jó egészséget és Isten áldását kívánta.

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.