Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A tavaszodás hete

2011. március 7. 9:23 // Forrás: VMeteo.hu
A hét első felében még kemény éjszakai fagyok várnak ránk, a hétvégén azonban már kora tavaszias hőmérsékletek uralkodnak.

Hétfőn a napos időszakok mellett időnként megnövekszik a gomolyfelhőzet, hózápor sem zárható ki teljesen. Gyakran fúj még élénk északi szél, ami estére jelentősen mérséklődik. A hőmérséklet 3°C közelében tetőzik, de a szél miatt ennél jóval hidegebbet érzünk.

Kedden derült, száraz idő elé nézünk. Mérsékelt marad a délire forduló szél. A hőmérséklet reggel -6°C, délután 4°C körül ígérkezik.

A folytatásban fokozatosan melegszik a levegő, a hét második felében a hajnali fagyok is megszűnnek, a csúcshőmérséklet pedig meghaladja a 10°C-ot.

 

vehir.hu
további cikkek
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában közélet Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. ma 15:30 Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon közélet Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. ma 15:31 A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet közélet A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. ma 12:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.