Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Tiéd a színpad!

2011. március 8. 4:00
A Pannon Egyetem tehetséges hallgatóit hétfő este művészeti vetélkedésre invitálták.

A Pannon Egyetemen hat évvel ezelőtt indult útjára a Ki mit tud? tehetségkutató verseny egy kellemes márciusi napon, azzal a szándékkal, hogy a fiatalok megmutathassák: a tanuláson kívül milyen jellegű kulturális és művészeti tevékenységet folytatnak. Tiéd a színpad! néven idén március 7-én rendezték meg a tehetségkutató versenyt az E épület kamaratermében.

Bárki jelentkezhetett, aki úgy érezte, meg meri magát mutatni a közönség előtt, így vers, próza, hangszeres zene és énekes produkciók, mozgásművészet, valamint tánc kategóriában láthatták a fiatal tehetségeket.

A zsűri elnöke évek óta Szilvásiné Csordás Éva előadóművész. Szakmai munkáját segíti Magyaróvári Zsuzsanna táncpedagógus, az ének-zenéhez jelen esetben Hajas Szilárd fuvolaművész, zenetanár szaktudása járult hozzá. Tavaly óta a Hallgatói Önkormányzat is képviseltetheti magát a zsűri tagjai között. Idén Semperger Zsuzsanna magyar szakos hallgató tette teljessé a négytagú zsűrit.

Bár komoly versenyről beszélhetünk, mégis minden fellépő kapott ajándékot. A díjakat kategóriánként osztották ki, valamint átadták a Hallgatói Önkormányzat különdíját, a közönségdíjat, és a szavazó nézők sorsoláson vettek részt.

Janni Anikó
további cikkek
Megbecsült család a Bárczi közössége közélet Megbecsült család a Bárczi közössége Megrendezte hagyományos éves gálaműsorát a Bárczi Gusztáv iskola pénteken az Agórában. A művelődési ház színpadán a gyerekek megmutathatták tudásukat és tehetségüket a nézőteret zsúfolásig megtöltő családtagoknak. 2025. november 29. 14:34 Hogyan születik a sikeres fiatal? oktatás Hogyan születik a sikeres fiatal? A KIM – Nemzeti Pedagógus Kar szakmai konferenciáját a SÉF iskolában rendezték meg csütörtökön, ahol Kövesdi Anett, a Veszprémi Szakképzési Centrum főigazgatója részletesen bemutatta, milyen komplex és sokrétű tehetséggondozási rendszer működik a vármegyében. A rendezvényen általános iskolai és szakképzési intézmények pedagógusai, vezetők és szakemberek vettek részt, hangsúlyozva: Veszprém vármegye oktatási közössége valódi, egymást támogató szakmai hálót alkot. 2025. november 28. 12:03 Itthon tartani a tehetséges fiatalokat! közélet Itthon tartani a tehetséges fiatalokat! A Külgazdasági és Külügyminisztérium által létrehozott Magyar Diplomáciai Akadémia 2024 nyarán indította el középiskolásoknak szóló Start Akadémia PályaPanoráma Programját, amelynek célja olyan, nemzetközileg is versenyképes, komplex tudású fiatalok támogatása, akik a jövőben a külügyekben, az államigazgatásban és a vállalati szektorban is magabiztosan helytállhatnak. A program kiemelt törekvése, hogy a diákok felismerjék a hazai felsőoktatásban és a magyarországi karrierutakban rejlő lehetőségeket, és ne feltétlenül külföldön keressék jövőjüket. Csütörtökön Veszprémbe is ellátogatott ez a program. 2025. november 27. 22:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.