Kaljuste Tamás fotóművész szemszögéből láthatja e különleges világot, aki megszemléli a Veszprém Megyei C solnoky Ferenc Kórház főbejáratánál berendezett kiállítást. A gyermek intenzív osztályon folyó nem mindennapi küzdelmekről dr. Szabó Éva, a Bébi Mentő Alapítvány kuratóriumának elnöke beszélt a kiállítás keddi megnyitóján. A kórház gyermekgyógyász főorvosa rámutatott: a tárlat segítségével fel szeretnék hívni a figyelmet a koraszülött mentés fontosságára.
Az alapítványhoz befolyt adományokból vásárolt legújabb eszközöket jelképesen rögtön át is adta dr. Dávid Gyula orvosigazgató. A három légzéskönnyítő berendezés és a hozzájuk tartozó szabályozó rendszer segítségével – melynek működését be is mutatták az osztály dolgozói – elkerülhetők a gépi lélegeztetéssel járó sérülések, így nem kell drasztikus módszereket alkalmazni a baba életben tartására. Ennek köszönhetően kevesebb az esélye a piciknél az esetleges megbetegedéseknek, a szövődmények kialakulásának.
Gazdasági szervezetek és magánemberek adományaiból idén 11,5 millió forint gyűlt össze az alapítvány számlaszámán, mely az Országos Koraszülött Mentő Alapítvánnyal, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt.-vel és az Országos Mentőszolgálattal együttműködve 2002 októbere óta szervezi és végzi a beteg újszülöttek és koraszülöttek mentését. Mentőegységük saját mentőautóval, speciális szakembergárdával és felszereléssel siet a kis betegek megsegítésére, mentésére Veszprém megye, valamit Siófok területén.
Egész évben állandó elérhetőséget biztosítanak annak érdekében, hogy az Újszülött Koraszülött Intenzív Centrumokba kerülhessenek az azoktól távol világra jött beteg apróságok.
Az évente 200 mentés anyagi fedezetét részben állami pénzeszközök, részben az alapítvány bevételei biztosítják. A megszületés utáni, a szállítás alatti és a további intenzív kezelés feltételeinek folyamatos biztosítása a záloga annak, hogy megyénk csecsemőhalálozási mutatója évek óta a legalacsonyabbak közé tartozik az országban.
Az alapítvány a közeljövőben jótékonyági koncert rendezését tervezi, addig is a 11748007-20136064-es számlaszámra várják az adományokat, s számítanak az 1%-os adófelajánlásokra is.


