Újabb fajmentő programba kapcsolódott be a Kittenberg Kálmán Növény- és Vadaspark, melynek keretében hosszú szakmai egyeztetés után egy hópárduc pár érkezhetett Veszprémbe. Waldi, a hím, a lengyelországi Krakkóból, míg párja, Hara az Egyesült Királyságbeli Broxbourne-ből utazott hazánkba a fajkoordinátor javaslatára, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy e veszélyeztetett faj itt biztonságban szaporodhasson.
– Egy vadállat szállítása mindig érdekes és izgalmakkal teli feladat, melyet ez alkalommal speciális állatszállítási vizsgával rendelkező munkatársaink vállaltak magukra – számolt be róla Szabó Petra, az állatkert szóvivője. – Waldit a Tátrán át, hóviharokkal tarkított úton egy kisbusszal szállították új otthonába, míg Hara a La Manche csatornát komppal szelte át szintén egy kisbusz állatszállító ládájának kényelmét élvezve.
Március 8-án mutatták be az állatokat, akik még bátortalanok, így ritkán jönnek ki a kifutóba. Összeszoktatásuk folyamatban van, így nemsokára a látogatók is megcsodálhatják a két hópárducot.
A hópárduc a legmagasabb élő nagymacskaféle, Ázsia hegyvidéki területein, 1800-5500 méteres magasságban él. Könnyen felismerhető hosszú, különleges mintázatú farkáról, melyet a meredek lejtőkön való egyensúlyozásra használ, illetve alvás közben ezzel védi orrát és száját a hidegtől.
A hópárduc a tigris mellett földünk legritkább macskaféléje. Természetes élőhelyén száma drasztikusan lecsökkent. Az orvvadászok különleges mintázatú bundája, valamint a csontjainak tulajdonított gyógyhatás miatt vadásszák le őket, melyet a piacon jó pénzért tudnak eladni, a kecskepásztorok pedig gyakran nyájuk védelmében ölik meg őket. Ma természetes körülmények között már csak körülbelül 3500-7000 hópárduc egyed található. Kirgizisztánban, amely régebben a világ második legnagyobb hópárduc populációjával büszkélkedhetett, például az elmúlt néhány év folyamán 80 százalékkal esett vissza a szabadon élő egyedek száma.
A hópárduc napnyugta után indul vadászni, főleg vadjuhokat, szarvasféléket zsákmányol. A párzási időszak januártól március közepéig tart. Az anyaállat kerek 100 napos vemhesség után hozza világra 2-3 kicsinyét, melyeket a tehéntejnél ötször zsírosabb tejével táplál. Egy hópárduc átlagosan 10-12 évig él, de fogságban akár a 20 éves kort is elérheti.


